A következő élő közvetítés része Az izraeli hadsereg kész a háború új szakaszára, már csak politikai utasításra vár

Komoly figyelmeztetést küldött az ENSZ emberi jogi főbiztosa

„Az első lépésnek az azonnali humanitárius tűzszünetnek kell lennie, amelynek révén civilek életét lehet megmenteni a humanitárius segélyek gyors és hatékony eljuttatásával” – áll az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Volker Türk hétfő éjjel kiadott közleményében.

A főbiztos szerint „az emberségnek kell az első helyen állnia”, és közleményében hangsúlyozta azt is: túl sok civil, köztük sok gyermek vesztette már életét mindkét oldalon.

Fabrice COFFRINI / AFP

Emlékeztetett, hogy a Gázai övezetbe, ahol 2,4 millió palesztin zsúfolódik össze, csak szombat óta érkezik ismét nemzetközi segély Egyiptomon keresztül, és az ENSZ szerint egyelőre nagyon elégtelen mennyiségben.

Volker Türk úgy látja, ha a következő napokban vagy akár órákban nem érkezik több üzemanyag, gyógyszer, élelmiszer és víz a gázaiaknak, akkor még több ember fog éhen vagy szomjan halni, vagy az orvosi ellátás hiánya miatt meghalni. Az emberi jogi főbiztos „mélységes aggódalmát” fejezte ki a gázaiak túlélését illetően, ideértve saját munkatársait és más ENSZ-alkalmazottakat is.

Volker Türk felszólította a feleket, tegyenek meg mindent a nemzetközi jog tiszteletben tartása érdekében, és emlékeztetett arra is, hogy a háborúkban vannak jogszabályok a civilek védelmére, és aki ezeket megsérti, annak felelnie kell tetteiért.

„A palesztin fegyveres csoportok által elhurcolt és fogva tartott valamennyi civilt azonnal és feltétel nélkül szabadon kell engedni. A túszejtést és fogva tartásukat a nemzetközi jog tiltja” – közölte. Hangsúlyozta továbbá, hogy az Izrael által „a civilek alapvető javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésének megakadályozására” hozott intézkedések „a kollektív büntetés egy formáját” jelentik, és ezért ellentétesek a nemzetközi joggal.

A palesztin fegyveres csoportoknak fel kell hagyniuk azzal, hogy vaktában indítanak rakétákat, az izraeli védelmi erőknek pedig kerülniük kell a széles spektrumú robbanófegyverek alkalmazását a sűrűn lakott területeken

– fogalmazott az ENSZ-főbiztos.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik