Folyamatos a kapcsolattartás a Gázai övezetben rekedt tizenöt magyar állampolgárral, akik között gyerekek is vannak, a kormány azon dolgozik, hogy egy nemzetközi megállapodás keretében biztonságba lehessen helyezni őket, közölte Szijjártó Péter.
A külügyminiszter kiemelte, hogy a csoport egy részének egyszer már majdnem sikerült a kijutás. Tájékoztatása szerint három ellenőrzőponton kell átjutnia annak, aki Gázából a rafahi határátkelőn keresztül Egyiptom felé akar távozni, és kettőn már átjutottak, amikor biztonsági okokból visszafordították őket. Kairó engedélyt adott nekik a belépésre, de sajnos nem érték el azt a pontot, ahol ez lehetővé vált volna. „Ez már több mint tíz napja történt, így azt hiszem, nem sodortam veszélybe senkit azzal, hogy erről most beszéltem” – fogalmazott az európai uniós külügyi tanácsülés után.