A Reuters jelentése szerint Izrael előző éjjel „korlátozott támadásokat” hajtott végre a Gázai övezetben szárazföldi csapataival. Azokra helyszínekre összpontosítanak, ahol a Hamász erőit feltételezték. Daniel Hagari , az IDF szóvivője azt is elmondta, hogy az izraeli hadsereg a háború kezdete óta továbbá mintegy 20 dél-libanoni Hezbollah sejtre mért csapásokat .
A következő élő közvetítés része
Több mint kétezer gyerek halt meg izraeli támadásokban eddig a Gázai övezetben
Izrael éjjel kisebb szárazföldi támadást hajtott végre a Gázai övezetben
Saher Alghorra / Middle East Images / AFP
2023. 10. 23. 16:05
Saher Alghorra / Middle East Images / AFP
- 09:49 Fordulat az albérletpiacon: máris emelkedni kezdtek a lakbérek
- 09:44 Szentesi Éva ismét kórházba került, a születésnapját is bent töltötte
- 09:31 A világ egyik legjobb teniszezője szettet se tudott nyerni Marozsán Fábián ellen
- 09:24 „Ha késlekedünk, nem lesz ugyanaz a hatás” – gyorsított eljárásokat és kivégzéseket szorgalmaz az iráni legfelsőbb bíróság elnöke a tüntetőkkel szemben
- 09:07 Mészáros Lőrinc húszmilliárdért épít öt kilométer vasutat az iváncsai akkugyárhoz
- 09:04 Molnár László: Egészen biztos, hogy kormányzati szinten már 2013-ban tudták, hogy miket művelhet Juhász Péter Pál
- 08:57 Bochkor Gáborra felszaladtak a kilók, miután letette a cigit: Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, amikor lehajolok cipőt kötni
- 08:20 Választani kell az élelmiszer, fűtés és gyógyszer között – A magyar nyugdíjakról közölt jelentést a Human Rights Watch
- 08:20 Apa lesz VV Cristofel
- 08:19 Gázolt a vonat Vas vármegyében, az érintett szakaszon késnek a vonatok
- 08:05 Szőlő utca: már a nyáron az ügyészségnél voltak a Kovács-Buna Károly bántalmazásairól készült videók, de úgy ítélték meg, hogy a felvételek nem relevánsak
- 07:30 Megjelentek az április 12-i választás részletszabályai a Magyar Közlönyben
- 07:24 Választás: fontos információk azoknak, akik jelentkeznének szavazatszámlálónak
- 07:20 Letartóztatták Kiefer Sutherlandet
- 07:19 Mozgó vonatra borult egy építési daru Thaiföldön, 22 halott
- 19:39 O1G-t rajzoltak a családi kocsi havas szélvédőjére, a fideszes egyből feljelentést tesz
- 06:56 „A büdös egy új fogalmat kapott” – egy tárgy szaga újra és újra említésre került a Kincsvadászokban
- 07:24 Választás: fontos információk azoknak, akik jelentkeznének szavazatszámlálónak
- 20:28 Harsányi Levente szerint életveszélyesek a zuglói utcák, a „nullával egyenlő” az önkormányzat segítsége
- 07:20 Letartóztatták Kiefer Sutherlandet
- 08:05 Szőlő utca: már a nyáron az ügyészségnél voltak a Kovács-Buna Károly bántalmazásairól készült videók, de úgy ítélték meg, hogy a felvételek nem relevánsak
- 06:27 Tévedésből négy évig imádkozott Shrekhez egy nő a Fülöp-szigeteken
- 17:02 Rejtélyes sétálót fotóztak a Dunán, aki aztán eltűnt a jégről
- 20:18 Orbán: Tartós marad a hideg, meghosszabbítjuk a szociális tűzifa programot
- 20:45 Csigákat akart megnézni, de beesett a medencébe, kétszer kellett újraéleszteni a kislányt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
