Élő Nagyvilág

Szijjártó Péter: Ciprus felé halad Izraelből egy hajó 65 magyarral a fedélzetén

MOHAMMED ABED / AFP
MOHAMMED ABED / AFP
  • A Hamász gázai egyészégügyi minisztériumának csütörtök délutáni adatai szerint 1417 ember halt meg Gázában szombat óta, közöttük 447 gyermek.
  • Mindkét oldalon 2600-ra nőtt a halottak száma. Ez a szám vélhetően még növekedni fog: az izraeliek sokakat eltűntként tartanak számon.
  • A Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet 150 túszt tarthat fogva, négyüket ma reggel szabadon engedték.
  • Az ENSZ tájékoztatása szerint 338 ezer gázai volt kénytelen elhagyni az otthonát.
  • A helyzet a blokád alá vont térségben egyre súlyosabb: órákon belül leáll az áramszolgáltatás, a túlzsúfolt kórházakban fogyóban a gyógyszer. A Vöröskereszt szerint órákon belül elfogy az üzemanyag.
  • Az izraeli energiaügyi miniszter közölte: addig nem lesz áram és víz Gázában, amíg a túszokat szabadon nem engedik.
  • Egyiptom bejelentette, hogy nyitva hagyja a Sínai-félszigetre nyíló, rafahi átkelőt: jelenleg egyedül itt lehet kijutni Gázából.
  • Az ENSZ humanitárius folyosó létrehozását sürgeti.
  • Izrael közben folytatja Gáza bekerítését: 300 ezer tartalékost mozgósítottak. Egyelőre nem világos, hogy szárazföldi invázióra készülnek-e.
  • Az amerikai külügyminiszter megérkezett Izraelbe, a palesztin elnökkel is találkozni fog.
  • Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy a Hamász csecsemőket fejezett le egy kibucban.
  • Szerdán vészhelyzeti kormány alakult Izraelben, melyben a parlamenti ellenzék vezérének is helyet kínáltak.
  • Joav Gallan izraeli védelmi miniszter szerdán azt mondta: „a Hamásznak nevezett dolgot eltörlik a Föld színéről”.
  • A szerdai nap történéseiről itt olvashat, a konfliktus geopolitikai következményeiről itt írtunk, a biztonságpolitikai vonatkozásait alábbi cikkünkben taglaltuk, a Gázai övezetet pedig ebben a cikkünkben mutattuk be.

Három túsz szabadon engedését jelentette a Hamász

Három túsz, egy nő és két gyereke szabadon engedését jelentette a Hamász iszlamista terrorszervezet, írja az MTI.

Egy izraeli telepes nő és két gyereke kiszabadult, miután a korábbi összecsapások során fogságba estek

– közölte a Hamász fegyveres szárnya. Az izraeli hadsereg egyelőre nem erősítette meg a túszok kiszabadulását. Az Al-Aksza palesztin televíziócsatorna által bemutatott felvételen egy kék blúzos nő látható, amint két gyerekkel, a Hamász három fegyveresének kíséretében elhagy egy szögesdróttal körbekerített területet.

A fegyveresek feltételezhetően nagyjából 150 embert raboltak el és ejtettek túszul.

Izrael nagyszabású támadást indított Gáza ellen

Csütörtök hajnalban az izraeli hadsereg közölte, hogy Izrael nagyszabású támadást indított a Hamász gázai célpontjai ellen. A támadásról részleteket egyelőre nem közöltek. Szemtanúk beszámolói szerint izraeli repülőgépek Gáza városát bombázták, illetve légicsapás érte Dzsabália menekülttáborát is.

A gázai halálos áldozatok száma 1200-ra emelkedett, a sebesültek száma pedig 5600-ra a gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint.

(Guardian)

Joe Biden: Ez volt a zsidóság legvéresebb napja a holokauszt óta

Ez nem csak gyűlölet, hanem színtiszta gonoszság a zsidók ellen. Azt mondanám, hogy ez volt a zsidóság legvéresebb napja a holokauszt óta

– fogalmazott Joe Biden a zsidó vezetőkkel tartott megbeszélésén. Az amerikai elnök szerint a történtek arra emlékeztetik a világot, hogy a gonoszság nem múlik el magától. Mint mondta: a Hamász iszlamista terrorszervezet nem pusztán terrort, hanem „a puszta gonoszságot” hozta el a világba.

A megbeszélésen az amerikai elnök azt is elmondta, hogy Izraelnek a nemzetközi jog szerint kell eljárnia.

Egy dolog, amelyet mondtam Benjámin Netanjahunak, hogy nagyon fontos, hogy Izrael minden dühe és frusztrációja ellenére a háború jogának tiszteletben tartásával járjon el

– közölte Biden.

(MTI)

Fehér Ház: Biden nem látott képeket lefejezett gyerekekről

Joe Biden amerikai elnök szerdán az Egyesült Államok zsidó vezetőinek kerekasztal-beszélgetésén szólalt fel, ahol egyebek mellett arról is beszélt, hogy „gyerekeket lefejező terroristákról” látott képeket. A Hamász terrorszervezet szombat reggeli támadása a Nova Fesztivál és Szderot kisváros mellett három kibucot, Nir Ozt, Be’erit és Kfar Azzát érintette a legsúlyosabban. A gázai határ közelében fekvő kibucokban rendezett mészárlásban a Hamász terroristái a tudósítások szerint negyven csecsemőt gyilkoltak meg, volt, akinek a fejét is levágták.

A csecsemők lefejezéséről szóló értesüléseket az Izraeli Védelmi Erők (IDF) egyelőre nem erősítette meg. A BBC megkereste a Fehér Házat, hogy tisztázza Biden megjegyzéseit. Kiderült, hogy az amerikai elnök nem látott ilyen felvételeket, kijelentésével csupán az Izraelből érkező jelentésekre utalt.

Netanjahu: A Hamász minden tagja halott ember

A Hamász iszlamista terrorszervezet minden tagja halott ember, jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az újonnan megalakult, vészhelyzeti egységkormány első közös sajtótájékoztatóján szerda este.

A Hamász ugyanolyan, mint az Iszlám Állam, és úgy fogjuk eltiporni, ahogyan a világ eltiporta az Iszlám Államot

– szögezte le a kormányfő, azt is közölve, hogy Izrael immár ellentámadásba ment át. Joáv Galant védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy Izrael eltörli a Hamászt a Föld színéről. Az eddig ellenzékben politizáló Beni Ganz, a Nemzeti Tábor vezetője úgy fogalmazott, hogy most eljött az összefogás ideje.

Ideje van a békének, és ideje van a háborúnak. Most a háború ideje jött el

– hangoztatta Ganz.

(MTI)

Mi történt az éjszaka Gázában?

Szerda éjjel legalább 51 ember halt meg a Gázai övezetben az izraeli légitámadásokban. A palesztin Egészségügyi Minisztérium közlése szerint a halálos áldozatok száma a gázai oldalon 1200-ra nőtt.

Ezzel a halottak száma mindkét oldalon meghaladta az 2500-at.

Az izraeli védelmi erők korábban arról tájékoztattak, hogy a Hamász terrorszervezet szombaton 1200 izraelit mészárolt le. Ez a szám vélhetően növekedni fog, ugyanis sokakat eltűntként tartanak számon.

Eközben a humanitárius helyzet Gázában egyre rosszabb. Ötödik napja tartanak az izraeli bombázások, és negyedik napja tartják teljes blokád alatt a térséget. Az áramszolgáltatás a mai napon végleg leállt, miután a környék egyetlen erőművéből kifogyott az üzemanyag. Eközben a sok ezer sérült miatt túlterhelt kórházak azt mondják, hogy kifogyóban van a gyógyszerállomány.

Az ENSZ arról tájékoztatott, hogy félmillió gázai lakos alultáplált szombat óta, ezért humanitárius folyosó felállítását sürgeti. A rafahi átkelőt, amely a fő kijárat a Gázai övezetből Egyiptomba, kedden zárta le a kairói kormány, miután az izraeli légicsapások ezt a korridort is célba vették. Sokáig a rafahi átkelő volt az egyetlen útvonal, amelyen keresztül ki lehetett jutni a blokád alatt álló területről. Az ENSZ tájékoztatása szerint 338 ezer gázai lakos volt kénytelen elhagyni az otthonát az izraeli válaszcsapás miatt.

Eközben az izraeli védelmi erők teljesen körbekerítették Gázát: 300 ezer tartalékost hívtak be. Az egyelőre nem világos, hogy az izraeliek szárazföldi inváziót készítenek-e elő.

(BBC)

Olvasói sztorik