Nagyvilág

Eldőlt a szlovák kormány sorsa, Pellegrini nem lesz miniszterelnök

Martin Divisek / EPA / MTI
Martin Divisek / EPA / MTI

Peter Pellegrini, a Hlas elnöke kedden bejelentette, hogy pártja egyhangú elnökségi döntése alapján a Hlas a Smerrel és az SNS-szel folytatja a szlovák kormányalakításról szóló tárgyalásokat, írja az Új Szó.

Pellegrini jelezte, hogy a választás győztesével folytatja az egyeztetést a kormánykoalícióról, és hangsúlyozta, hogy a legerősebb lapokat a Smer kapta a választóktól, valamint ezentúl nem folytatnak félhivatalos tárgyalásokat más pártok vezetőivel.

Mint mondta, pártjának nem a miniszterelnöki poszt megszerzése volt a legfontosabb, hanem inkább a programprioritások átültetését tartották szem előtt.

Zuzana Čaputová szlovák államfőt a hét végéig tájékoztatják a tárgyalások eredményéről. Pellegrini szerint minél előbb fel kell álnia az új kormánynak.

Szlovákiában az előrehozott parlamenti választásokat Robert Fico pártja, az Irány (Smer-SD) nyerte, a leadott szavazatok 22,9 százalékát megszerezve, ami 42 mandátumot jelent számukra a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. A parlamentbe összesen 7 párt, mozgalom és koalíció jutott be, 68,5 százalékos választási részvétel mellett.

Kapcsolódó
Van-e jövője Szlovákiában az etnikai politizálásnak a történelmi kudarc után?
Képviselet nélkül maradt a szlovák törvényhozásban a felvidéki magyarság. A Szövetség a vártnál jobb eredményt ért el ugyan, de nem sikerült megcsípnie a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot, miközben a másik két magyar párt lényegében megsemmisült. A választási kudarc okait és az etnikai politizálás jövőjét értékeltük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik