Megrendülten nyilatkozott a brit médiának Humza Yousaf skót kormányfő a Hamász hétvégi, izraeli támadása után. Mint kiderült, a politikus feleségének szülei is a támadás alá vett területen tartózkodtak és azóta sem tudták őket kimenekíteni.
Yousaf, Skócia első muszlim vallású miniszterelnöke azt mondta: „Ahogy azt többen tudják, a feleségem palesztin. Az anyja és az apja Dundee-ban élnek, de most Gázában voltak, és attól tartok, hogy ottrekedtek. A brit külügyminisztérium minden igyekezete ellenére senki nem tudja garantálni nekik a biztonságos átjutást sehová”.
„Aggódom a családomért” – vallotta meg Yousaf, de emellett beszélt azokról is, akik hozzá hasonló cipőben járnak. Mint mondta, a skóciai zsidó közösségekben is rengetegen vannak, akik aggódnak a családtagjaikért, nem tudva, hogy biztonságban vannak-e. A kormányfő külön kitért arra, hogy az ártatlan civileknek semmi közük nincs a konfliktushoz, ahogy a Hamászhoz sem, most mégis az ő életeik vannak veszélyben, ők fizetik meg a harcok árát.
A politikus rokonai látogatóba érkeztek Gázába, Yousaf feleségének 92 éves nagymamáját látogatták meg.