Szeptember elején titokban Magyarországra látogatott Erkin Tuniyaz, az Ujgur Autonóm Terület, vagyis a kínai Hszincsiang kormányzója, aki ellen súlyos emberi jogi jogsértések miatt 2021 óta amerikai szankciók vannak érvényben, korábban pedig egy nagy-britanniai, egy belgiumi és egy franciaországi látogatását is lemondta az emberi jogi aktivisták és a brit politikusok tiltakozása miatt – írta a VSquare hírlevele alapján a Telex.
A szeptember 4-e és 6-a között lezajlott látogatásról a kínai állampárt saját lapja, a People’s Daily számolt be hétfőn, és mint írták, Tuniyaz a kínai gazdasági és társadalmi sikerek taglalása mellett főként Hszincsiangról beszélt.
A tartományban az ENSZ friss jelentése szerint emberiség elleni bűncselekményeket követtek el az ujgurok ellen, korábban kiszivárgott rendőrségi dokumentumok szerint pedig kiterjedt rendőrállamot építettek ki az etnikai kisebbségek megfigyelésére és internálására, Tuniyaz viszont Magyarországon arról beszélt, hogy valójában minden népcsoport és vallási felekezet harmóniában él egymással, felszámolták a szegénységet, dübörög a gazdaság, és a turisták is szívesen járnak ide.
Tuniyaz arról is beszélt, hogy idén lesz 74 éve, hogy Magyarország és Kína diplomáciai kapcsolatot létesített egymással, és tizedik éve működnek együtt az Egy övezet, egy út névre keresztelt programban (BRI).
A cikk szerint Tuniyaz többek között Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel és Magyar Leventével, a külügyminisztérium parlamenti államtitkárával is találkozott.
Tuniyaz látogatása nemcsak azért lehet meglepő, mert az amerikaiak két éve szankciókat vetettek ki rá az ujgurokkal szembeni emberi jogi jogsértések miatt, hanem azért is, mert idén év elején egyszer már felmerült, hogy Európába látogasson, de akkor végül több útját is lemondta. A brüsszeli és párizsi látogatásainak lemondásáról hivatalos információ egyáltalán nem érkezett, azok ugyanis be sem lettek jelentve, a sajtó diplomáciai forrásoktól értesült róluk. A kínaiak csak Vang Ji európai turnéjáról számoltak be, amely tényleg meg is valósult, februárban Magyarországon is járt a kínai külügyminiszter.
A hszincsiangi kormányzó végül Londonba sem ment el az év elején, miután brit politikusok és emberi jogi aktivisták is minden követ megmozgattak, hogy a kormány által egyébként nem hívott Tuniyaz ne utazzon Nagy-Britanniába.
Magyarországon a kormányzót fogadó politikusok névsora alapján a kormány részéről nyilvánvalóan nem volt tiltakozás, az emberi jogi aktivisták pedig azért nem kommentálták az esetet, mert előzetesen semmit nem lehetett róla tudni, és a találkozó után sem számolt be róla a magyar kormány.