A Svájc, illetve Európa északi és déli része közötti egyik fő átkelőhelyet biztosító alagutat egy repedés miatt zárták le mindkét irányban további intézkedésig – közölték a hatóságok.
Az illetékes szövetségi hivatal vasárnap délután döntött a lezárásáról, miután a mennyezeten repedés keletkezett, és betondarabok hullottak le – derül ki a hivatal közleményéből. A tájékoztatás szerint a repedés 25 méteren át húzódik, 700 méterrel az északi kapun túl. Sem az ok, sem a pontos kár mértéke még nem ismert.
A közúti forgalmat – naponta több ezer járművet, köztük sok teherautót – a San Bernardinó-i útvonalon és a Gotthard-hágón át terelik.
A mintegy 16,9 kilométer hosszú közúti alagút az áruszállítás szempontjából kulcsfontosságú átkelőhely, ahol általában igen nagy a forgalom.
Korábban egy tehervonat kisiklása miatt lezárták a vasúti alagút egyik ágát is A balesetben a vonat 7 kilométer hosszan megrongálta a pályát, és “hatalmas károkat” okozott – közölte a svájci szövetségi vasúttársaság (SBB). Egyelőre nem tett tudni, hogy a javítási munkálatok mennyi időt vesznek igénybe. A vasúttársaság becslése szerint azonban a személyforgalom részleges működtetése 2024 elejétől lehetséges lesz.