Nagyvilág

Abszurd hiba miatt omlott össze a brit légiforgalom múlt héten

Steve Parsons/PA Images via Getty Images
Steve Parsons/PA Images via Getty Images

Az Egyesült Királyság léginavigációs szolgáltatójának előzetes jelentése szerint egy benyújtott repülési tervben szereplő két azonos nevű, de egymástól mintegy 7500 kilométerre lévő útvonalpont okozta az informatikai rendszer összeomlását a múlt héten, írja az airportal.hu.

A lap cikke szerint az összeomlásához vezető eseményláncolat helyi idő szerint hajnali 4 óra előtt kezdődött, amikor egy meg nem nevezett légitársaság az ország légterén átrepülő repülési tervet nyújtott be az Eurocontrol felé, amely automatikusan továbbította azt az érintett légterek léginavigációs szolgáltatóinak.

A problémát okozó repülési tervet helyi idő szerint 8 óra 32 perckor kapta meg az Eurocontroltól az FPRSA-R alrendszer, és abban két azonos nevű, de egymástól közel 7500 kilométerre lévő útvonalpont szerepelt.

Annak ellenére, hogy a két azonos nevű útvonalpont az Egyesült Királyság légterén kívül volt, a szoftver nem tudta feldolgozni a repülési tervet, ez pedig egy olyan dominóhatást indított el, amely miatt az éles és a tartalék rendszer is összeomlott, olvasható a cikkben.

Emiatt délelőtt 11 órakor korlátozni kellett a teljes légtér kapacitását, amely jelentős késésekhez és járattörlésekhez vezetett főként az ország repülőtereiről induló járatoknál, de érintette az oda érkező, valamint a légtéren csak áthaladó járatokat is. A rendszer működését este 6 órára sikerült visszaállítani, ám a fennakadás tovagyűrűző hatásai miatt másnap is jelentős számú járatot kellett törölni, illetve késések is előfordultak még.

A Twitteren közzétett reakciójában Michael O’Leary, a Ryanair vezetője komoly kritikákat fogalmazott meg a jelentésről, amely szerinte messze alábecsüli a hiba miatt törölt és a jelentős késést elszenvedő járatok számát, és távozásokat követelt.

Kapcsolódó
Olyan hasmenése volt egy utasnak, hogy vissza kellett fordulnia a repülőgépnek
„Ez biológiai veszélyforrás” - mondta a pilóta a légiforgalmi irányítónak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik