Az Ukrajnának nyújtandó további védelmi segélycsomagokról tárgyalt vasárnap telefonon Volodimir Zelenszkij és Emmanuel Macron. Erről Zelenszkij tájékoztatotta a közvéleményt a Twitteren.
Az ukrán elnök közlése szerint a telefonbeszélgetés során megállapodás született Franciaország és francia cégek részvételéről a tervek szerint ősszel Ukrajnában megrendezendő első védelmi ipari fórumon. Tárgyaltak továbbá a gabonafolyosó működésének szavatolásáról és az odesszai régió biztonságának megerősítéséről.
Zelenszkij és Macron emellett megállapodott abban is, hogy országaik tárgyalásokat kezdenek a kétoldalú biztonsági garanciáktól a G7-nyilatkozat alapján. A hét legfejlettebb ipari országot tömörítő G7-csoport vezetői a július eleji vilniusi NATO-csúcstalálkozón fogadtak el nyilatkozatot az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról.
„Külön köszönetet mondtam Franciaországnak az ukrán béketerv megvalósításában nyújtott vezető szerepéért. Beszéltünk egy globális békecsúcs megrendezéséről, amelybe a lehető legtöbb országot be kell vonni, különösen az Európán kívülieket” – emelte ki még Zelenszkij.
I had a focused call with @EmmanuelMacron.
I thanked France for its support, including crucial military aid. We discussed the next packages.
We agreed that France and French companies will take part in Ukraine’s upcoming Defense Industries Forum.
We also discussed ways to…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 3, 2023