Nagyvilág

Megerőszakoltak egy 13 éves kislányt Mississippiben, az abortusztörvény miatt kénytelen volt megszülni a gyermekét

Fiúnak adott életet az egyesült államokbeli Mississippiben egy 13 éves kislány, akit egy ismeretlen férfi megerőszakolt. Miután tavaly nyáron az országban eltörölték az abortuszhoz való alkotmányos jogot, a család lehetőségei beszűkültek, így a lány kénytelen volt életet adni a gyermeknek.

A Time riportja szerint az Ashley álnéven emlegetett lányt az édesanyja vitte el orvoshoz, mert folyamatosan hányt. Ráadásul a viselkedése is megváltozott, visszahúzódóvá vált az utóbbi időben, így a nő sejtette, hogy valami baj van. A lánya azonban nem mondott neki semmit.

„Csak azt mondta, fáj, és csak sírt a szobájában. Kérdeztem, hogy mi a baj, de nem akarta elmondani” – mondta a magazinnak a lány anyja, aki aztán a vizsgálat után tudta meg, hogy a lánya terhes. Ezt követően mondta el neki Ashley, hogy tavaly ősszel egy ismeretlen férfi bement az udvarukra, amikor ő épp egy TikTok-videót vett fel. A lány testvére és nagybátyja ekkor a házban tartózkodtak, így senki nem látta, ahogy a férfi megerőszakolta őt.

A család az abortusz mellett döntött volna, a vonatkozó törvények miatt viszont ezért egészen Chicagóig kellett volna menniük. Mississippiben ugyanis bár abban az esetben legális az abortusz, ha a gyermek nemi erőszak útján fogant vagy a terhesség az anya életét veszélyezteti, a beavatkozást nem végzik el az államban. A családnak azt tanácsolták, hogy menjenek a kilenc órányi autóútra fekvő Chicagóba, ahol a legközelebbi abortuszklinika van. Korábban Mississippiben is volt egy, de a 2022-es abortusztörvény után bezárták. Ashley anyja a Time-nak arról beszélt, hogy a chicagói útnak olyan költségei lettek volna, amit nem engedhettek meg maguknak. Itt említette az utazás költségeit, a munkából való kiesést és magának a beavatkozásnak a költségeit is.

A lány végül a 39 hetes terhesség után fiút szült. Ashley édesanyja azt mondta, még mindig rettenetesen fájnak neki a történtek, mert a lánya csak egy ártatlan gyermek volt, aki csak kint játszott, azt csinálta, mint bármelyik korabeli gyerek.

A Time információi szerint tettek már feljelentést az ügyben, a rendőrség azonban a kiskorú érintettre való tekintettel nem kommentálta az ügyet.

Eltörölték az USA-ban az abortuszhoz való alkotmányos jogot
Az államok felében tilossá válhat a művi terhességmegszakítás, Joe Biden szerint a döntés 150 évvel veti vissza az USA-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik