Egy lahainai férfi videót készített arról, hogy milyen állapotok uralkodtak Hawaii szigeten, ahol megállíthatatlanul terjedt a tűz, amely a legfrissebb jelentések szerint 93 emberéletet követelt – írta a 444.hu a BBC alapján.
Több helyen is küzdenek bozóttüzekkel a Hawaiihoz tartozó Maui szigetén a tűzoltók, miközben a lángok által felemésztett Lahaina városában tovább folytatták a romok átkutatását, amelyek között újabb holttesteket találtak.
A Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség (Federal Emergency Management Agency) összesítése szerint az újjáépítéshez mintegy 5,52 milliárd dollárra (mintegy 1850 milliárd forint) lesz szükség Lahaina városában, amelynek történelmi központja szinte teljesen elpusztult.
A település egykor a Hawaii Királyság fővárosa volt, és a sziget egyik legnagyobb turisztikai látványossága, évente kétmillió látogatóval. A 13 ezres kisvárosba pénteken visszatérhettek a lakók, hogy felmérjék a tulajdonukban esett károkat, a hatóságok ugyanakkor az éjszakai órákra kijárási tilalmat rendeltek el, a mobiltelefon-szolgáltatás és áramszolgáltatás még szombaton is akadozott.
A várost kedden érte el a tűzvész, amelynek pontos keletkezési okát egyelőre vizsgálják. A beszámolók szerint a száraz bozótban és erős szélben a lángok rendkívül gyorsan terjedtek, és volt, akit menekülés közben értek utol, a szerencsések a tengerben találtak menedéket a tűz elől.
Az eddigi vizsgálat azt állapította meg, és a Hawaii vészhelyzet-kezelési központ adatai is azt mutatják, hogy a természeti katasztrófákra figyelmeztető szirénák nem léptek működésbe, valamint amikor a tűz elérte a lakott területet, akkor már részben megszűnt a mobiltelefon-szolgáltatás, a kommunikációs hálózat is részben megsemmisült.
A folytatódó mentéshez, és a károk felmérésére a washingtoni szövetségi kormány további forrásokat bocsát Hawaii rendelkezésére, miután Joe Biden elnök csütörtökön súlyos katasztrófahelyzetet hirdetett. A mentésbe már a hét első felében bekapcsolódtak a hadsereg egységei és helikopterei.
A lakott településre átterjedt bozót- és erdőtűz a Hawaii-szigetek történetének egyik legsúlyosabb és legtöbb halálos áldozatot követelő természeti katasztrófája, aminél több halottat, 150-et csak az 1946-os szökőár hagyott maga után.