Nagyvilág

220 védett barnamedvét akarnak kilőni Romániában

DEA / G. CARFAGNA/De Agostini via Getty Images
DEA / G. CARFAGNA/De Agostini via Getty Images

Romániában a korábban javasolt szám felére csökkentik a barnamedvék kilövési kvótáját, az új sarokszámokat kedden ismertette Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter – írja az MTI.

A tárcavezető bukaresti sajtótájékoztatón számolt be az elődje, Tánczos Barna korábbi környezetvédelmi miniszter által aláírt miniszteri rendelet tervezett módosításairól. A News.ro szerint bejelentette, hogy 220-ra csökkenti a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tárcavezetője által korábban jóváhagyott, közel félezres kilövési kvótát.

Tánczos mandátuma utolsó napján írta alá a miniszteri rendeletet, mely szerint 426 barnamedvét megelőzési céllal, újabb 55 példányt pedig beavatkozási céllal lehet kilőni Romániában. Ezt a Román Akadémiának is véleményeznie kellett, és a tudományos grémium megalapozatlannak ítélte a számot. Mircea Fechet viszont kdeen azt jelentette be, hogy a kilövésre ítélt védett állatok száma az akadémia javaslata alapján 220-ra módosul, 140 egyedet megelőzési, 80-at beavatkozási céllal lehet kilőni. Hangsúlyozta, hogy mihamarabb érvénybe szeretné léptetni a rendelet, mielőtt szerencsétlenség történik.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusa hangsúlyozta, hogy nem a miniszter és nem is a környezetvédelmi minisztérium határozza meg, hány védett állatot lehet kilőni, elaltatni, áttelepíteni vagy elüldözni. Emlékeztetett, hogy készült egy jelentés, mely megbecsülte a romániai medvepopuláció létszámát, és megoldásokat javasol a medve-ember közötti interakciók csökkentésére. Elmondta, hogy naponta kap leveleket és fényképeket Fehér, Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megye hegyi falvaiban élő  lakosoktól, akiknek gazdaságában, háziállataiban kárt okoznak a medvék, és arról kérdezik, hogy ezután miből tartsák fenn családjukat.

Ez olyan kérdés, amelyre a környezetvédelmi minisztériumnak válaszolnia kell, ahogy azokra a helyzetekre is, amikor az ember és medve közötti interakció súlyosabb károkkal, testi sérülésekkel vagy akár emberi áldozattal jár

– mondta, hozzátéve, hogy a Román Akadémia tanácsára módosította a számokat, és ezeket mielőbb továbbítja a tudományos fórumnak újabb véleményezésre.

Fechet korábban közölte, hogy elsősorban a lakott területeken élelmet kereső, kukázó medvéket kell kilőni, és úgy vélte, hogy elődje tervezete az erdőn élő, fejlett hím egyedeket célozta, a trófeavadászatnak kedvezett.

Romániában egyre több településen válnak mindennapossá a medvék miatt telefonos riasztások, és egyre gyakoribbak a támadások is. Kedden a Kovászna megyei Bölönben támadt medve egy pásztorra, az elmúlt időszakban ez a második ilyen, vélhetően ugyanaz az állat lehetett. A 60 év körüli férfit a sepsiszentgyörgyi kórházba szállították, a nagyvad a fején és felsőtestén okozott sérüléseket, karmolásai nem érintettek belső szerveket, de a vérveszteség miatt az áldozat élete veszélyben forgott.

Romániában a környezetvédelmi tárca által korábban ismertetett felmérés szerint 7500 és 8100 között lehet a vadon élő barnamedvék száma. A vadásztársaságok jelentései szerint az állatok egyre gyakrabban tűnnek fel olyan térségekben is, amelyek nem számítanak optimális élőhelyüknek, napjainkban már Közép-Erdélyben, a Partiumban és olténiai megyékben is látni medvét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik