Nagyvilág

Leváltották a kínai atomarzenál korábban eltűnt két vezetőjét

Ichiro Ohara / Yomiuri / AFP
Ichiro Ohara / Yomiuri / AFP

Hszi Csin Ping kínai elnök leváltotta a kínai atomarzenált kezelő elitegység két vezetőjét – írja a BBC, ami tisztogatásokról szóló újabb találgatásokra ad okot.

Li Ju Csao tábornok, aki a Népi Felszabadítási Hadsereg Rakétahadseregének egységét vezette, és helyettese már hónapokkal ezelőtt eltűnt, a helyükre pedig Vang Hou Bint a haditengerészet korábbi helyettes vezetőjét és Hszu Hszi Senget, a kínai kommunista párt Központi Bizottságának tagját nevezték ki.

 Jelentőségteljes ez az újabb tisztogatás. Kína a nukleáris stratégiájának évtizedek óta az egyik legmélyrehatóbb változására készül

– vélekedett Lyle Morris, az Asia Society Policy Institute külpolitikai és nemzetbiztonsági kutatója. Szerinte a kínai elnök példátlan módon szilárdította meg a hatalmát a néphadsereg fölött, de az nem jelenti azt, hogy be is fejezte. Hszi Csin Ping továbbra is aggódik a korrupció miatt, és kifejezte, hogy az abszolút lojalitás még mindig nem valósult meg – tette hozzá.

Peking nem nyilatkozott Li tábornok és helyettese hollétéről, de a South China Morning Post múlt heti jelentése szerint a bizottság korrupcióellenes részlege vizsgálatot indított a két férfi, valamint Li tábornok korábbi helyettese ellen. A jelentés két meg nem nevezett forrásra hivatkozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik