Nagyvilág

Civileket gyilkolhattak meg a Wagner zsoldosai Afrikában

A mali hadsereg és vélhetően a Wagner orosz katonai magáncéghez köthető zsoldosok számos emberrablást, fosztogatást és gyilkosságot követtek el az afrikai országban a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet hétfői beszámolója szerint.

Tavaly december óta több tucat civilt öltek meg vagy raboltak el Mali középső részén, és a halottak között egy hatéves gyerek is van – hangsúlyozta a szervezet. A HRW egyúttal olyan videofelvételeket is közzétett, amelyeken szerinte mali katonák és velük szövetséges zsoldosok embereket bántalmaznak.

Az atrocitások nagy része a szélsőségesek ellen indított egyik hadművelet során történt Mopti és Segou térségében, a meggyilkoltak és elraboltak zömében a fulani népcsoport tagjaiból kerültek ki – áll a jelentésben.

Mali 2012 óta folytat harcot az ország területén aktív iszlamista szélsőségesek ellen. Egy évre rá a dzsihadistákat – akkor még francia katonák segítségével – sikeresen kiűzték Mali északi részéből, de később újra erőre kaptak, és támadásokat hajtottak végre a hadsereg és szövetségesei ellen.

A 2021-ben hatalomra került mali junta és Moszkva többször hangoztatta, hogy az afrikai országban nincsenek orosz zsoldosok, csupán orosz katonai szakértők, akik a katonák kiképzését segítik. Franciaország 2022 februárjában, kilenc év után vonta ki csapatait Maliból azt követően, Párizs és a junta kapcsolatai megromlottak. Emellett június végén az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) bejelentette: kivonja békefenntartó erőit Maliból.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik