Moszkva részéről Dmitrij Peszkov kommentálta az elmúlt napok eseményeit, valamint a keddi NATO-csúcs fejleményeit. A Kreml szóvivője az MTI szemléje szerint úgy fogalmazott, hogy a NATO hibát követ el az orosz határ felé való terjeszkedéssel, és ezt az európai vezetők képtelenek belátni. Itt tette hozzá, hogy az észak-atlanti szövetség közép- és kelet-európai terjeszkedése volt az elsődleges ok, amely a jelenleg fennálló ukrajnai konfliktushoz vezetett.
Peszkov szerint Svédország várható felvétele a NATO-ba egyértelműen negatív hatással lenne Oroszország biztonságára, a rövid távú cselekvést illetően pedig úgy fogalmazott, hogy Moszkva a finn csatlakozásra adott válaszokhoz hasonló intézkedésekkel fog reagálni a svéd csatlakozásra. Noha Peszkov csalódottságát fejezte ki hogy Törökország végül támogatni fogja Svédország csatlakozását, azt is elmondta, hogy Moszkvának nem voltak illúziói azzal kapcsolatban, hogy Ankarának a szövetség tagjaként milyen kötelességeknek kell megfelelnie. Megjegyezte ugyanakkor, hogy bár Oroszországnak és Törökországnak megvannak a maga nézeteltérései, számos dologban mégis azonosak az érdekeik, így Moszkva szeretné továbbfejleszteni kapcsolatait Ankarával.
A szóvivő elítélte Emmanuel Macron francia elnök keddi bejelentését is, amely szerint Franciaország nagy hatótávolságú rakétákkal segíti Ukrajnát az Oroszország elleni harcban. A Kreml szóvivője szerint Párizs Kijevnek nyújtott támogatása hiba, amelynek következményei lesznek Ukrajnára nézve. Peszkov közölte végül azt is, hogy a Kreml nyomon követi a vilniusi fejleményeket, alaposan elemezni fogja a NATO-csúcson történteket, egyúttal elítéli a csúcstalálkozó „erősen oroszellenes jellegét”.
