Nagyvilág

Brüsszel már vizsgálja a státusztörvényt

Olivier Hoslet / EPA / MTI
Olivier Hoslet / EPA / MTI
Vera Jourová emlékeztetett az uniós pénzek egyes feltételei kötődnek a tanárok fizetéséhez.

Az Európai Bizottság stabilnak látja a jogállamisági helyzetet a kontinensen, és Magyarország esetében is némi előrelépést is tapasztalt. Az Euronews brüsszeli tudósítója szerint még a jelentés közzététele előtt Vera Jourová alelnök azt mondta, a források visszatartásával enyhe javulást értek el az igazságügyi reformok ügyében, de a közmédia és a médiahatóság működésével nem elégedettek.

Az éves jogállamisági jelentésről az átláthatóságért és értékekért felelős uniós biztos azt mondta, eddig az Orbán-kormány két ajánlást teljesített teljes mértékben. Hét ügyben fogalmaztak meg ajánlásokat Magyarországnak, a sajtó esetében lényegében megismétlik a tavalyiakat. Kitért arra is, hogy az EU-ban csak Magyarországon van érvényben vészhelyzeti (rendeleti) kormányzás.

Vera Jourová közölte, az Európai Bizottság figyeli a státusztörvény körüli fejleményeket. Miután a fideszes többségű Országgyűlés kedden elfogadta a jogszabályt, az utolsó, már jóváhagyott szövegét szeretnék látni. Emlékeztetett: a Helyreállítási Alapok egyes feltételei kötődnek a tanárok fizetéséhez.

Arra is kitért, az Orbán-kormány visszaélt volna a leleplezők védelméről szóló uniós irányelvvel. Az eredetileg ugyanis a közérdekű információ kiszivárogtatását védené, ám a kormány ide akarta sorolta, ha valaki bejelenti az azonos nemű párokat. Jourová szerint ez figyelmeztető jel arra, miként élnek vissza egyes tagállamok a hősöket védő jogszabályokkal.

Soha nem gondoltam volna, hogy ezt a direktívát erre használhatják. Nem volt ekkora fantáziánk

– idézte az Euronews az uniós biztost.

Donáth Anna korábban az InfoRádióban az Európai Bizottság vizsgálatáról azt mondta, a státusztörvény nem felel meg a jogállamisági kritériumoknak. A Momentum politikusa a jogszabályról előzőleg éppen Vera Jourová biztossal tárgyalt. Jelezte, biztosra veszi, hogy lesz kötelezettségszegési eljárás, ami

azt jelenti, hogy a kormány direkt szembemegy már megint az európai normákkal és az európai jogszabályokkal.

Mint mondta, teljes mértékben a kormány felelőssége, hogy nem jönnek az uniós források.

Kapcsolódó
Nem teljesen elégedett Brüsszel a magyar reformokkal, újabb ajánlásokat kapott a kormány
Az igazságszolgáltatás terén látnak előrelépést, de több más területen visszalépést tapasztalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik