Matteo Zuppi bíboros, Ferenc pápa ukrajnai rendezésért felelős megbízottja kedden bejelentette, hogy jelenleg megoldást keres arra, miként térhetnének haza az ukrajnai háborúban Oroszországba hurcolt ukrán gyerekek.
Meglátjuk, hogyan tudjuk elindítani a gyermekeket érintő mechanizmust és segítséget nyújtani a humanitárius fronton, különösen azoknak a gyermekeknek, akik bizonyosan visszatérhetnének Ukrajnába
– mondta Zuppi egy római könyvbemutatón, hozzátéve, hogy Ferenc pápával is személyesen megvitatta a kérdést.
A bolognai érsek, aki egyben az olasz püspöki kar elnöke is, a múlt héten Moszkvába látogatott, korábban pedig Kijevben is járt. Ferenc pápa május végén bízta meg Zuppit, hogy vezesse a Vatikán békemisszióját. A vatikáni sajtóiroda szerint a látogatás célja, hogy „humanitárius hozzájárulást nyújtson a jelenlegi tragikus helyzetből kivezető út megtalálásához, az igazságos béke elérése érdekében”.
Zuppi a RAI olasz közszolgálati televíziónak nyilatkozva vasárnap hangsúlyozta, hogy nem béketerven vagy közvetítésen dolgozik Kijev és Moszkva között, hanem „humanitárius szempontokra” összpontosít.
(MTI)