11 perces videóüzenetet publikált Jevgenyij Prigozsin, aki szombat óta először szólalt meg.
A Wagner-csoport vezetője beszélt arról, hogy zsoldosaival elfoglalták Novgorodot, aztán megindultak Moszkva felé, de elmondása szerint a „felvonulás” célja nem a kormány megdöntése, hanem a Wagner megsemmisítésének elkerülése volt. Prigozsin mélyen ellenezte, hogy a Wagnert 2023. július 1-jétől beolvasszák a védelmi minisztériumba, majd hozzátette: az ukrán háború sikertelensége ellen akart demonstrálni, és sajnálja, hogy lelőttek egy orosz hadigépet. Prigozsin szerint szerint a felkelés megmutatta, hogy Oroszország egész területén komoly biztonsági problémák vannak.
Megismételte: azért fordultak vissza, hogy elkerüljék, hogy orosz katonáknak kelljen meghalnia. Szerinte az Oroszországba való bevonulásuk „mesteri” volt, és megmutatta, hogy az orosz hadseregnek hogyan kellett volna bevonulnia Ukrajnába, a Wagner vezér megjegyezte azt is, hogy menetük mentén mindenhol őket támogató civilekkel találkoztak.
Hozzátette: Lukasenka felajánlotta, hogy a Wagner törvényesen folytathatja munkáját Fehéroroszországban. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy jelenleg hol van Prigozsin.
Szombaton a fehérorosz diktátor Aljakszandr Lukasenka közvetített Prigozsin és Putyin közt, melynek eredményeképp megállt a Moszkva felé vonuló Wagner-csoport.