Nagyvilág

Iszlamista szélsőségesek terveztek terrortámadást a bécsi Pride ellen

Alex HALADA / AFP
Alex HALADA / AFP

Meghiúsították egy lehetséges támadást a bécsi Pride-felvonuláson. A terrorcselekményt három, Iszlám Állammal szimpatizáló fiatal férfi készült elkövetni – közölték vasárnap az osztrák hatóságok.

Az osztrák államvédelmi szolgálat vezetője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 14, 17 és 20 éves gyanúsítottakat egy órával a szombati Pride felvonulás kezdete előtt tartóztatták le, amelyen az osztrák közmédia szerint mintegy 300 ezer ember vett részt.

A titkosszolgálat már korábban tudomást szerzett a gyanúsítottak tervéről, és folyamatos megfigyelés alatt tartotta őket, mielőtt az ügyészség utasítására szombaton le nem tartoztatták őket. A házkutatások során több bizonyítékot, köztük fegyvereket is találtak.

A három gyanúsított, bosnyák és csecsen származású osztrák állampolgárok, a személyazonosságukat nem hozták nyilvánosságra. Az államvédelem tájékoztatása szerint a interneten radikalizálódtak, és szimpatizáltak az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel.

A titkosszolgálat vezetője elmondta: felvonulás elleni támadást késekkel és egy autóval tervezték végrehajtani.

A Pride szervezőit csak vasárnap, a felvonulás és a gyanúsítottak elfogása után tájékoztatták az eseményekről, hogy elkerüljék a pánikot.

Karl Nehammer osztrák kancellár köszönetét fejezte ki a nyomozóknak, amiért megakadályoztak egy „lehetséges iszlamista terrortámadást Bécsben”.

(ABC News)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik