Nagyvilág

Mészárlás egy ugandai iskolában: 41 halott

AFP
AFP

41 embert, többségében diákokat öltek meg egy ugandai iskolában az Iszlám Államhoz köthető lázadók. További nyolc ember továbbra kritikus állapotban van a mpondwei középiskola és kollégiuma elleni támadást követően, írja a BBC. Az épületet felgyújtották.

A halálos áldozatok közül 38 diák volt, egy biztonsági őr és két helyi lakos – mondta a polgármester. A támadók elhurcoltak több diákot a magántulajdonban lévő középiskola kollégiumából.

Az eset a kelet-afrikai ország nyugati részén történt, közel a Kongói Demokratikus Köztársasággal közös határhoz. A rendőrség szerint a tettesek az utóbbi területén táborozó ADF (Szövetséges Demokratikus Erők) ugandai lázadószervezet tagjai, akik hűséget esküdtek az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetnek. Az ugandai hadsereg katonái a támadók nyomába eredtek; az ugandai katonák Kongóba is beléphetnek a két ország megállapodása alapján – írta az MTI.

Az ADF-et Kelet-Ugandában hozták létre az 1990-es években, és arra hivatkozva fogott fegyvert az 1986 óta hivatalban lévő elnök, Yoweri Museveni kormánya ellen, hogy az üldözi a muszlimokat a túlnyomórészt keresztény országban. Az ugandai hadseregtől 2001-ben elszenvedett vereséget követően a szervezet áttelepült a szomszédos Kongóba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik