Nagyvilág

Görög hajótragédia: nem számítanak több túlélőre, több mint 500 halott lehet

A görög hatóságok csütörtökön közölték: feladták a reményt, hogy további túlélőkre bukkanjanak az illegális bevándorlókat szállító halászhajó katasztrófájának helyszínén és feltételezik, hogy további ötszáz ember meghalt, közöttük számos gyermek.

A Görögország délnyugati partjától, a Peloponnészosz-félszigettől 92 kilométerre szerdán elsüllyedt hajó katasztrófájának száznégy túlélőjét csütörtökön és pénteken egy Athén közelében fekvő menekülttáborba szállítják. A túlélők közül huszonhatot kórházban ápolnak főként kihűlés miatt.

A halottak Athénba szállítása szintén megkezdődött az ERT görög állami televízió szerint. Az eddig megtalált 78 holttestet DNS-minták alapján próbálják meg azonosítani.

Csütörtökre virradó éjszaka folytatódtak a kutatások, de eredménytelenül. A görög parti őrség szóvivője szerint a hajófenékben utazóknak esélyük sem volt a megmenekülésre. A hatóság feltételezése szerint a szerencsétlenségnek több mint 500 halálos áldozata van, az adatok a túlélők által elmondottakon és a parti őrség becslésein alapulnak.

Egyes túlélők azt mondták, hogy több mint hétszázan utazhattak a hajón, és mintegy száz gyermek volt a rakodótérben. A halászhajó Líbiából tartott Olaszországba.

A görög legfelsőbb bíróság vizsgálatot rendelt el az egész országot sokkoló szerencsétlenség ügyében és háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el. A túlélők közül őrizetbe vettek kilenc egyiptomi állampolgárt, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak – jelentette az ANA görög hírügynökség.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik