Nagyvilág

Elmezavarral küszködhet a Franciaországban gyerekekre támadó szír férfi

Peter Byrne/PA Images via Getty Images
Peter Byrne/PA Images via Getty Images

Átszállították a börtönből egy pszichiátriai intézetbe azt a szíriai férfit, aki egy héttel ezelőtt késsel megsebesített hat embert, köztük négy kisgyereket a középkelet-franciaországi Annecy egyik játszóterén – közölték rendőrégi források.

Az MTI tudósítása szerint a 31 éves Abdalmasih H. a Lyonhoz közeli Bronban található pszichiátriai kórházba került. Az elmúlt héten a férfit a közeli Aiton település fegyházának egyik sürgősségi védett cellájában tartották fogva, tartva attól, hogy öngyilkosságot kísérel meg.

A gyilkossági kísérlet gyanújával vizsgálati őrizetbe vett, 31 éves elkövető továbbra sem működik együtt a nyomozókkal, s a vizsgálat továbbra sem tudta megállapítani az indítékait. A múlt csütörtök reggeli késelés során megsebesített négy kisgyerek és két felnőtt időközben már nincs életveszélyben.

Line Bonnet-Mathis annecyi ügyész korábban elmondta: az elkövető pszichiátriai vizsgálata során találtak arra utaló jeleket, hogy Abdalmasih H. elmezavarral küszködik. A férfi szervezetében nem találtak alkoholra, vagy kábítószerekre utaló nyomokat.

Szemtanúk szerint Abdalmasih H. a támadáskor a Svédországban élő feleségét és három éves kislányát emlegette, majd azt mondta:

Jézus Krisztus nevében.

A svéd hatóságok megerősítették, hogy a szíriai Abdalmasih H. menekültként tartózkodási engedélyt kapott 2013-ban Svédországban, de 2017 óta rendszeresen beadott állampolgársági kérelmeit elutasították. A francia belügyminisztérium úgy tudja, hogy az elkövető a közelmúltban Svájcban és Olaszországban is beadott menedékkérelmet. A francia hatóságok a svédországi menekültstátuszára hivatkozva utasították el a kérelmét, s erről a férfi e-mailben kapott értesítést a támadás előtt négy nappal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik