- A háború elején nagy figyelmet kaptak a harci drónok, miután az ukránok eredményesen tudták pusztítani az orosz haditechnikát a Bayraktarokkal.
- Az orosz csapatlégvédelem kiépülése után ezeknek az eszközöknek az eredményessége csorbult, ám az öngyilkos drónoké megnőtt: az oroszok olcsó, iráni drónokkal igyekeznek túlterhelni az ukrán légvédelmet, de az ukránok is sok ilyen típusú fegyvert vetnek be.
- A háború kezdeti szakaszában az ukránok az egyszerűen használható, vállról indítható rakétáikkal hatalmas csapást mértek az orosz harckocsikra.
- A HIMARS-ok júliusban jelentek meg a harctéren. A pontos, nagy hatótávolságú rakéta- és tüzérségi rendszerek megbolygatták az orosz logisztikai rendszert, megtörve az orosz offenzív műveletek lendületét. Novemberben komoly szerepet játszottak Herszon visszafoglalásában is.
- A frontvonalak azonban idővel befagytak, így az ukránoknak egyre nagyobb szükségük lett támadófegyverekre.
- A nyugati harckocsik, a britektől kapott Storm Shadow robotrepülőgépek és a NATO hírszerzési információi komoly előnyt jelentenek az ellentámadásra készülő ukrán haderőnek.
- Azonban légi támogatás nélkül csekély az offenzív művelet sikerének esélye. Ez a képesség fájóan hiányzik az ukrán oldalon, nem hiába lobbiznak hosszú idő óta vadászrepülőgépekért.
A háború bő egy éve alatt a szovjet időkből megmaradt tankoktól a legmodernebb haditechnikát működtető légvédelmi rendszerekig rengeteg fegyvertípus tűnt fel a harctéren. A technológiai fölény az ukrán oldalon alakult ki: a nyugati hatalmak már a háború első szakaszában páncéltörő rakétákkal, légvédelmi rakétákkal, drónokkal segítették Ukrajna honvédő háborúját.
Idővel megjelentek a csapatlégvédelmi rendszerek, a páncélozott szállítójárművek és a nagy mozgékonyságú rakéta- és tüzérségi rendszerek is az ukrán oldalon, majd az őszi ellentámadás sikerein felbuzdulva tankok szállítása mellett is elkötelezték magukat a nyugati hatalmat, jelentősen megnövelve az ukrán hadsereg támadópotenciálját. Sőt, nem állunk messze attól, hogy korszerű, nyugati vadászgépek is támogassák az ukrán erőfeszítéseket.
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a régóta várt ellenoffenzíva június elején kezdetét vette: először a keleti arcvonalon fokozódott a harcászati aktivitás, a legutóbbi jelentések pedig már a Zaporizzsja régióban dúló harcokról szóltak. Az elemzők ezt a frontszakaszt tartották az egyik legvalószínűbb támadási iránynak. Az ukrán hadsereg erős a műveleti biztonságban (egyelőre azt is tagadják, hogy megindult volna az ellentámadás), így az őszi ellenoffenzívához hasonlóan vélhetően most sem szivárognak majd ki pontos információk az ukrán katonai stratégiáról egészen addig, amíg jelentős területeket fel nem szabadítanak.
Az orosz katonai vezetés ezzel szemben jelentős ukrán veszteségekről számolt be.
A háború kimenetelét befolyásoló fegyvereket, fegyvertípusokat, illetőleg azokat, melyek még fordíthatnak a háború menetén, Kaiser Ferenccel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével vettük sorra.
Drónháború
A pilóta nélküli légi rendszerek (UAV) valódi 21. századi színezetet adnak az ukrajnai háborúnak. A konfliktus kezdetén a legnagyobb médiafigyelem a török harci drónra, a Bayraktarra irányult: a háború első heteiben tele volt az internet az ukrán Bayraktarok felvételeivel, amint a levegőből komoly csapást mérnek az orosz haditechnikai eszközökre (aligha véletlen, hogy az ukránok dalban regélték el a drónok hőstetteit). Mindez jót tett a harci eszközöket gyártó Baykar vállalatnak is: akkora az érdeklődés a drónjaik iránt, hogy évekre előre sikerült lekötniük a gyártósorokat. A vállalat vezérigazgatója azt is elmondta, havonta legfeljebb húsz darabot tudnak gyártani a legfejlettebb, TB2 típusú drónból, ezért a cég egy új, ukrajnai üzem létesítését tervezi. A cég egyébként gőzerővel fejleszti a váltótípust, a jóval nagyobb Bayraktar TB-3-ast is.
Kaiser Ferenc lapunknak elmondta,
A Bayraktar kezdeti sikereit elsősorban annak tulajdonítja, hogy az oroszok – bármennyire megdöbbentő – nem számoltak érdemi ukrán ellenállással. A harcoló alakulatok légvédelméért felelős, úgynevezett csapatlégvédelmi eszközök (például a Pancir-Sz1 vagy Tunguszka önjáró komplexumok) sok esetben nem kísérték az orosz egységeket. Az elmúlt egy évben azonban lényegében eltűntek az internetről a friss bayraktaros videók, hiszen az oroszok is egyre jobban felkészültek a török gyártmányú drónok támadásaira.
Kaiser emlékeztetett: az orosz csapatlégvédelem az egyik legerősebb a világon, mivel a NATO sokkal korszerűbb repülőeszközparkkal rendelkezik, ezeknek a rendszereknek pedig az alacsony sebességgel, nem túl magasan és gyakran kiszámítható útvonalon közlekedő drónok – amelyek azért nem úgy manővereznek, mintha pilóta vezetné őket – sokkal könnyebb célpontot jelentenek, mint a harci helikopterek vagy korszerű csapásmérő repülőgépek.
A legfejlettebb, jóval nagyobb nyugati drónokkal, például az amerikai Reaperekkel való összevetésben a Bayraktar nem túl nagy sebességgel (végsebessége mindössze 220 kilométer/óra), illetve relatíve alacsonyan repül (öt és fél kilométer az ideális magasság, az optikai rendszer és a rakétái ekkor a leghatékonyabbak), és a fegyverzete is csak nagyjából 150 kilónyi irányított bomba vagy rakéta lehet. Az amerikai nehéz drónok ellenben akár 15 kilométer magasan is tudnak repülni, több mint 480 km/h sebességgel, illetve akár másfél tonna fegyverzetet is hordozhatnak. Ugyanakkor jóval drágábbak: 2023-ban már 32 millió dollár volt a Reaperek darabára, miközben a Bayraktar „csak” ötmillió dollárba kerül. Kaiser megjegyezte, a hadiiparra jellemző, hogy minden titkos, így az árak is minden vásárlás esetén egyedi megállapodás szerint alakulnak. Az ukránok nagyjából ötven drónnal rendelkeztek a háború előtt, ám azt nem tudni, hogy a háború bő egy éve alatt ebből hányat semmisítettek meg az oroszok, akik saját elmondásuk szerint közel tízszer annyit lőttek le, mint amennyit az ukránok összesen kaptak.
A megmaradt Bayraktarokat az ukránok leginkább felderítésre használják, hasonlóan ahhoz, ahogy az oroszok a saját fejlesztésű Orlan-10-est.
Kaiser kifejtette: először a 2020-as örmény-azeri háborúban kaptak nagyobb szerepet az úgynevezett cirkáló lőszerek, köznyelvben öngyilkos drónok. Azerbajdzsán ennek a – zömmel izraeli eredetű – technológiának köszönhetően került ki győztesként a konfliktus legutóbbi felvonásából. Öngyilkos drónok az iráni gyártmányú, oroszok által használt Shaheíd-131-es és 136-os robotrepülőgépek is, de tömegével használnak a felek ezeknél jóval kisebb, pár tíz kilós vagy kilós eszközöket. Ebből a típusból a legelterjedtebb az orosz saját fejlesztésű ZALA Lancet-et és az amerikai Switchblade 300-as, amelyet az ukrán oldalon használnak. Mindkét eszköz korlátozott hatótávolságú drón amelyek relatíve kis sebességgel 30-50 percig cirkálhatnak a célterület fölött. Egy operátor folyamatosan figyeli a kamera felvételét, és az ő parancsára támad az eszköz, amely becsapódáskor egy pár kilós robbanófejjel mér csapást az ellenségre. Minden harcjárműnek a tetőpáncélja a legvékonyabb, vagyis ekkora robbanófej bőven elég, gyakorlatilag bármit meg lehet velük támadni – hangsúlyozta Kaiser.
Az elmúlt időszakban az oroszok leginkább a különféle, nagy mennyiségben indított Shaheíd drónokkal igyekeznek túlterhelni az ukrán légvédelmet. Kaiser aláhúzza, hogy az iráni drónfejlesztések sokat profitáltak abból, hogy az elmúlt évtizedek során rengetegféle amerikai eszközt lőttek le Irán fölött, továbbá az Afganisztánban lelőtt eszközök roncsaihoz is hozzájutottak. Tulajdonképpen a Shaheídet is lehet cirkáló lőszernek nevezni, azonban a többi kamikaze drónnál jóval komplexebb, hiszen egy több mint 200 kilós, 2000 kilométert is meghaladó hatótávolságú, 30-50 kilós robbanófejjel ellátott eszköz.
A Shaheíd-136-os drónok nem a mechanikai megbízhatóságukról és a kifinomultságukról ismertek, ellenben borzasztó olcsók: húszezer dollárért, vagy annál is kedvezőbb darabáron veszik őket az oroszok. Viszont a megsemmisítésükre olyan légvédelmi rendszereket kell bevetni, mint a norvég-amerikai fejlesztésű NASAMS vagy a német IRIS–T. Ezeknek a rendszereknél minden egyes rakéta ára meghaladja a 100-150 ezer dollárt
– magyarázta Kaiser, hozzátéve, hogy az Ukrajnát támogató országokat sokkal kevésbé rázza meg ez az összeg, hiszen az orosz-ukrán háborúban 50 ezer milliárd dollárnyi nyugati GDP áll szemben az Orosz Föderáció négyezer milliárdos bruttó hazai termékével.
A Shaheíd-136-os és az annál jóval kisebb (és olcsóbb) Shaheíd-131-es drónok roncsaiból nagyon sok nyugati alkatrész került elő, ahogy a lelőtt orosz fejlesztésű eszközökben is találnak egyebek mellett nyugati chipeket. A nyugati technológiát Oroszország vélhetően kazahsztáni, üzbegisztáni, türkmenisztáni és kínai fedőcégeken keresztül szerzi be. Az Európai Unió az új, tizenegyedik szankciós csomaggal a harmadik felet is büntethetővé tenné akkor, ha segít kijátszani a szankciókat.
Tüzelj és felejtsd el
A nyugati szállításoknak a kezdetektől óriási szerepük van az ukrán ellenállásban. Kaiser felhívta a figyelmet a lengyelek, a csehek és a szlovákok által nyújtott segítségre, hiszen a közép-európai szövetségesek nagy mennyiségű, korszerűsített szovjet harcászati eszközzel segítették az ukrán erőfeszítéseket. Korábban Csehszlovákia is gyártott szovjet T-72-es tankokat, melyek alapos fejlesztésen estek át a ‘90-es és a kétezres években.
Kaiser emlékeztetett, hogy az első hetek harcaiban az olyan vállról indítható légvédelmi- és páncéltörő rakétáknak jutott komoly szerep, mint a Stinger, a Starstreak és a Piorun, vagy az NLAW, a Panzerfaust 3, illetve a Javelin. Az ukránok rengeteg ilyen könnyű eszközt kaptak. Ukrajnában a klímaváltozás miatt tavaly (és az idén is) korán jött a tavaszi olvadás. A háború első heteiben raszputyica volt az országban, amely szó szerinti fordításban „úttalanságot” jelent. Ilyenkor az Ukrajna területének mintegy 70 százalékát borító síkság mocsárvidékké változik, a sártengeren pedig a lánctalpas járművek sem tudnak áthatolni. A raszputyicába a II. világháború idején a németeknek is beletört a bicskájuk, de már Napóleon seregeit is a zord terepviszonyok és a klíma hátráltatták. A harckocsikkal így praktikusan csak az épített utakon lehetett mozogni, ezáltal könnyebben támadható volt az orosz haditechnika, ráadásul az ukránoknak volt is mivel támadni.
Az ukrán csapatok oldalirányból, a mocsaras területeken keresztül pár száz, de maximum egy-másfél kilométeres távolságból lődözték az orosz menetoszlopokat a vállról indítható rakétáikkal. Az orosz szállító- és harci helikoptereket is ezekkel sikerült megfogni. Ezekkel a könnyű, általában egy ember által hordozható és használható eszközökkel sikerült megakadályozni Kijev teljes bekerítését
– vélte Kaiser, hozzátéve, hogy a „tüzelj és felejtsd el” rendszerű páncéltörő rakéták kezelése 15-20 perc alatt leoktatható egy átlagos lövészkatonának. A kezelő a célzórendszer segítségével kiválasztja a célpontot, leadja a lövést, majd eldobja az indítót és fedezékbe is menekülhet, mert a többit a rakéta megoldja magától.
A HIMARS-ban elsősorban nem a lőtávolság a félelmetes
Az orosz offenzív műveletek tavaly augusztusra jelentősen lelassultak. Miután áprilisban az oroszok feladták Kijevet, a Donbaszban összepontosították erejüket, ahol júliusra Luhanszk megye csaknem egészét, Donyeck megyének pedig több mint hatvan százalékát elfoglalták. Emellett a déli fronton is jelentős területeket szereztek. A háború elején – mára tudjuk, hogy részben árulás miatt – az orosz fegyveres erők jelentős területeket foglaltak el a déli országrészen: sikerült elvágni Ukrajnát az Azov-tengertől, továbbá elfoglalni Herszon megyét és Zaporizzsja megye nagyjából hatvan százalékát.
Az amerikai gyártmányú HIMARS-ok júliusban jelentek meg a harctéren. A nagy mozgékonyságú rakéta- és tüzérségi rendszereknek köszönhetően az ukrán haderő alaposan megbolygatta az oroszok logisztikai rendszerét. Oroszország jellemzően a harcászati mélységbe, a harcvonalhoz közelre telepíti a lőszer-, üzemanyag- és ellátóraktárakat, emellett kirakodó állomásokat alakítanak ki a vasúti csomópontok környékén, ahová a szállítójárművek visszatérnek az utánpótlásért. Mivel az ukránok a HIMARS-okkal 80-85 kilométeres mélységben, nagy pontossággal tudtak pusztítani, az oroszoknak a fronttól még újabb 20-30 kilométerrel távolabbra kellett telepíteni a lőszerellátási pontokat. Emiatt megnőtt a gépkocsiszállítás távolsága, vagyis az oroszok ha akarnak, sem tudnak folyamatosan annyi lőszert biztosítani a tüzérségüknek, illetve a lövészcsapataiknak, mint kellene.
Kaiser elmondta, hogy az oroszoknak vélhetően nincs elég teherautójuk, és különösen nagy a hiány tartálykocsikból. Ennek a fő oka az, hogy az orosz logisztika – a nagy távolságok miatt – vasútalapú. Az ukrán gerillák ezért támadják a mai napig a vasútvonalakat (különösen a Donbaszt a Krímmel összekötő földnyelven).
A HIMARS-oknak Herszon felszabadításában is komoly szerepük volt. Kaiser emlékeztetett: ezekkel tudták a Dnyeper folyó felett átívelő három hidat, amelyek az orosz erők ellátását biztosították, „rostává lőni”. Az orosz fegyveres erők novemberben kénytelenek voltak kivonni a Dnyeper nyugati partján állomásozó 20-30 ezer katonát Herszon megyéből a folyó túlpartjára, feladva az egyetlen megyeszékhelyet, melyet a háború egy éve alatt elfoglaltak.
A HIMARS alapja egy nehéz, összkerék-meghajtású teherautó, amely egy háromszáz lóerős, mindenevő Caterpillar dízelmotorral van felszerelve. Tehát irgalmatlan erős, egy házat is képes elhúzni. A tizenhat tonnás járművön hat darab, 227 milliméteres rakétát tartalmazó konténer van, melybe nagyon sokféle rakéta változat tölthető
– magyarázta Kaiser, hozzátéve, hogy a közelmúltban az ukránok kaptak egy megnövelt lőtávolságú rakétatípust is, ahol a harci fejet egy GPS irányítású kisméretű „siklóbombával” cserélték le. Ennek van egy átalakított, kinyíló szárnyakkal felszerelt változata is, melyet rövidesen elkezdenek szállítani az ukránoknak. Ez az úgynevezett GLSDB fegyverrendszer a kinyíló szárnyaival akár 150 kilométeres lőtávolságot is el tud érni, vagyis a mostani, ukrán ellenőrzés alatt álló területekről is támadható vele a Krím-félsziget egy része.
Az ukránok a kezdetektől lobbiznak azért, hogy a HIMARS-hoz is rendszeresített 300 kilométeres lőtávolságú rakétákat is megkapják. De ilyet idáig nem küldtek az amerikaiak, mert attól tartanak, hogy az ukránok azokkal már mélyen Oroszországban lévő területekre is csapást mérnének. A HIMARS-ok ugyanis képesek egy darab, 610 milliméter átmérőjű rakéta kilövésére is. Ez a 300 kilométeres lőtávolságú ATACMS, melyet Washington vonakodik Ukrajnába küldeni.
Kaiser hangsúlyozta, hogy a HIMARS-ban első sorban nem a robbanófejek nagysága vagy a lőtávolság a félelmetes: az orosz rakétasorozat-vetők (Szmercs, Tornado) hatótávolsága vagy a robbanófejek mérete olykor még nagyobb is.
Minden egyes amerikai rakétában van egy méregdrága, speciális chip. A mobiltelefonban is ez az alkatrész a legdrágább, de annak nem kell kibírnia azt, hogy nulláról háromezerre felgyorsul pár másodperc alatt. Ráadásul csak egyszer használatos, de akkor is egy iszonyatos kinetikus terhelés éri a chipet, amit ki kell bírnia. Az orosz rakétákban ezzel szemben nincs chip. A HIMARS hatoskötegéből kilőtt mind a hat rakéta 80 kilométeres távolságból egy háromszor három méteres négyzetbe betalál. A Szmercs ugyanebből a távolságból egy háromszázszor ötszáz méteres téglalapot talál el
– mondta Kaiser, hangsúlyozva, hogy az orosz rakétánál hiába van jó tűzvezető számítás: a szél, a levegő páratartalma és hőmérséklete sokkal inkább befolyásolja a pontosságot.
Kaiser megjegyezte: a tüzérségnél a legkomolyabb szerep a HIMARS-oknak jutott ugyan (a hírek szerint nagyjából húszat kapott az ukrán hadsereg), de emellett nagyon komoly jelentősége volt a német gyártmányú Panzerhaubitze 2000-eseknek. A nagy tűzerejű önjáró tarackágyúk – melyekből a Magyar Honvédség is bevásárolt – irgalmatlan hosszú csővel rendelkeznek, így hiába kapott Ukrajna mindössze 20-30 darabot belőlük, a tüzérségi lövedékek növelt hatótávolságú változatával, a rakéta-póthajtású lőszerrel az orosz tüzérséget 25 kilométerrel is képes túllőni. És mivel német, borzasztóan pontos – tette hozzá Kaiser.
A francia CAESAR mindössze tizennyolc tonna tömegű, így – szemben az ötvenöt tonnás Panzerhaubitzével – nem akad el olyan könnyen a sáros ukrán talajban. Az önjáró lövegek, amikből idáig 35-40 közötti mennyiséget kaptak az ukránok, egy könnyű teherautóra vannak felszerelve, így semmilyen védelmük nincs a kezelőknek, viszont a lőszerek szintén rakéta-póthajtásúak. Ennek köszönhetően a CAESAR 55-57 kilométerre is képes ellőni, és a HIMARS-szal összemérhető gyorsaságú: akár 100 km/órával is tud haladni – mondta Kaiser.
A „Vihar Árnyékoknak” komoly hatása lehet
Májusban az Egyesült Királyság Storm Shadow robotrepülőgépek szállítása mellett kötelezte el magát. A „Vihar Árnyék” névre keresztelt eszközök fontos, új képességeket adhatnak az ellentámadásra készülő ukrán haderőnek, miután 200-300 kilométeres harcászati mélységet tudnak velük támadni. Ráadásul a hírek szerint már be is vetették őket: május végén az egy éve elesett Mariupol mellett ért légicsapás egy kisebb katonai támaszpontot.
Kaiser arra hívta fel a figyelmet, hogy egyelőre nem tudni, milyen típusú Storm Shadow-kat adományoztak a britek. A nagy méretű, 1300 kilós robotrepülőnek két változata van. Az exportváltozat 300 kilométeres hatósugarú, míg a saját használatra rendszeresített verzióval 500-550 kilométeres távolságban képes pusztítani. „Mivel a britek a saját készletükből adtak át, hajlok arra, hogy az ukránok nem a korlátozott képességű változatot kapták meg” – vélte Kaiser. Ukrajna ezután 450 kilós robbanófejjel, nagy távolságban lesz képes iszonyú pontos csapásokra. A Storm Shadow sebessége szubszonikus, tehát 1000-1100 kilométer/óra sebességgel képes haladni, ráadásul alacsonyan repül, és közben manőverezik.
Ehhez akár százas nagyságrendben kapnak eszközöket (Oroszország azt állítja, hogy két Storm Shadow-t már el is fogott).
Komoly gondot jelenthet, hogy a német kormány a Storm Shadowhoz hasonló méretű és képességű Taurusokat küldhet a frontra. Az ötszáz kilométeres hatótávolságú, manőverező robotrepülőgépek további nyomást helyezhetnek a frontvonal mögött elhelyezkedő, orosz katonai infrastruktúrákra. Tetézi az orosz légvédelem problémáit, hogy mindkét fegyver alacsony észlelhetőségű, azaz „lopakodó” kialakítású, így nagyon nehezen jelzi őket a légvédelmi lokátor.
Kaiser szerint a robotrepülők komoly hatást fognak gyakorolni a háború menetére, mert még nehezebbé teszik az orosz logisztikát.
Légi támogatás nélkül csaknem esélytelen az ellentámadás
Kaiser hangsúlyozta, hogy a modern háborúkat összhaderőnemi műveletek jellemzik, amibe beletartozik a szárazföldi haderő, a légi erő és a haditengerészet. Úgy látja, hogy
Tavaly szeptemberben Harkivban sikerült meglepni az oroszokat: nem oda várták a támadást, nem készültek fel, így összeomlott a front. Délen a három megrongált híd miatt kellett feladni Herszont, miután ellehetetlenült az ott állomásozó csapatok ellátása.
Most viszont a műholdfelvételek alapján az oroszok már mindenhol felkészültek, főleg – a közelmúltban felrobbantott – Kahovkai-tározó északkeleti csücske és a Donbasz közötti bő 300 kilométeres harcvonalon. Egy ukrán áttörés esetén csapataik elérhetik az Azov-tenger partját, ezzel kettévágva az oroszok által megszállt területet: a Donyeck-medence és a déli Zaporizzsja, valamint Herszon között el tudnák vágni a vasúti és közúti infrastruktúrát, amely az ellátási láncokat biztosítja. Ezzel a Krím szárazföldi összeköttetése is veszélybe kerülne. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, lépcsőzött védelmi állásokon, harckocsi árkokon, aknamezőkön, „sárkányfogakon”, illetve lövészárokrendszereken kell átjutniuk.
Kaiser szerint a sikeres ukrán ellenoffenzívához irgalmatlan mennyiségű eszközre van szükség:
- modern harckocsikra,
- gyalogsági harcjárművekre,
- műszaki járművekre,
- tüzérségre,
- csapat légvédelemre,
- és folyamatos logisztikai ellátásra (lőszerre, üzemanyagra, alkatrészre, élelmiszerre).
Tavasszal a lengyel és a szlovák kormány már közölte, hogy a saját állományából szovjet típusú MiG-29-eseket küld Ukrajnába, de az igazi áttörést Joe Biden május végi bejelentése hozhatja el. Az Egyesült Államok ugyanis engedélyt adott szövetségeseinek arra, hogy amerikai gyártmányú F-16-osokat adjon harmadik félnek, vagyis Ukrajnának. Azonban az Egyesült Államok vonakodik a saját állományából vadászgépeket szállítani, és idáig hivatalos csatornán az európai szövetségesek sem jelezték, hogy átadnának F-16-osokat.
A légi támogatás egy eleme lehet a Storm Shadow vagy a különféle HIMARS változatok, melyekkel a tüzérségi légvédelmi állásokat ki lehet lőni. De ez önmagában nem elég
– vélte Kaiser, aki szerint az ukránok meggyőző légi támogatás nélkül átütő sikert nagyon nehezen tudnak elérni. Kérdés, hogy esetleg kisméretű – részben polgári célú – felfegyverzett öngyilkos drónok tömeges bevetésével ki tudják-e váltani ezt a hiányzó képességet.
Korábban az ukrán vezérkar arról beszélt, hogy 40-50 darab F-16-osra lenne szükségük, de Kaiser szerint elsősorban nem is a gépek mennyisége a lényeg, hanem az, hogy ezekhez irgalmatlan mennyiségű, úgynevezett precíziós ejtőlőszerre volna szükség.
A harckocsik terén jól állnak az ukránok
Csehország és Lengyelország már a háború elején szállított tankokat, de csak régi, raktáron levő szovjet eredetű, de nagyrészt saját gyártású T-72-eseket adtak Ukrajnának. A valódi áttörésre idén januárig kellett várni. A nyugati tankkoalíció azután jöhetett létre, hogy Olaf Scholz német kancellár kormánya engedélyt adott a Leopard 2 harckocsik szállítására, amivel a többi euroatlanti ország előtt is megnyílt az út arra, hogy korszerű, német tankokat adjon át. A szövetségesek emellett amerikai Abrams, brit Challenger és francia Leclerc tankokat is felajánlottak, de Leopardokból gyűlt össze a legtöbb.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár április végén jelentette be, hogy a Nyugat az Ukrajnának ígért harcjárművek több mint 98 százalékát leszállította.
A Leopardok irgalmatlan drága eszközök: az új A7+ darabárát 11-12 millió euróra becsülik. Az Ukrajnának küldött harckocsiállomány pontos mennyisége titok, azonban Kaiser aláhúzta, hogy
Emellett más típusú harckocsikat is kap Ukrajna, így teljesülni látszik Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnokának kérése, aki legalább 300 tankot kért a nyugati államoktól.
Eközben az Abramsek használatára csak most kezdődött meg a kiképzés, az átadásra szánt eszközöket pedig Kaiser szerint az amerikaiak lényegében kibelezték, hogy a korszerű és titkos elektronikai rendszereik véletlenül se kerülhessenek orosz kézbe. A gázturbina-meghajtású amerikai harckocsik komplikált rendszerének megértése mellett az ellátásuk és karbantartásuk is komoly kihívás, ráadásul az ukrajnai sáros terepen a hatalmas üzemanyag-felhasználásuk is problémás lehet. A dízellel működő, mechanikailag kevésbé összetett német Leopardok használatát könnyebb elsajátítani.
A harceszköz használatán túl a harckocsi alegységek összfegyvernemi alkalmazása is komoly kihívás: a tüzérségi támogatás megszervezésétől kezdve a jármű sérülése esetén a harcmezőről történő kimentésig rengeteg komplex feladatot kell ellátni.
Kaiser megjegyezte: a nyugati felajánlások mellett az ukrán haderő – óvatos becslés szerint is – 200-300 darab, használható állapotban levő tankot zsákmányolt a visszavonuló orosz csapatoktól.
A harckocsik és az önjáró tüzérségi eszközök mellett modern gyalogsági harcjárművekre is szükség van a korszerű gépesített hadviselésben. Ebből a fegyvertípusból az amerikaiak Bradley-t, a németek pedig Mardert küldenek, sőt a közösségi médiában cirkuláló felvételek szerint svéd CV-90-esek is Ukrajnába tartanak. Ezek szintén nagy mozgékonyságú, komoly tűzerejű és erős páncélzatú gyalogsági harcjárművek.
Ukrajna már nagyjából fel van szerelve az ellentámadásra, csak az a probléma, hogy ez rengetegféle típus. Ezt a heterogén harceszközparkot egy logisztikai rémálom üzemeltetni. Leopard 2 A4-esből is került oda spanyol, német, finn, norvég, kanadai, és mindegyik picit más, hiszen a megrendelő az egyéni igényei szerint alakította át
– magyarázta Kaiser, hozzátéve, hogy Ukrajnának nemigen van más választása, hiszen óriási szüksége van ezekre a felajánlásokra.
A haditechnikán túl nagy előnye Ukrajnának, hogy támaszkodhat a NATO „sólyomszemeire”. Kaiser hangsúlyozta, hogy a Nyugat műholdak, elektronikai felderítő gépek, akár különböző pilóta nélküli eszközök révén percre pontos hírszerzési, felderítési információkkal segíti Ukrajnát. A lengyel, román és a nemzetközi légtérben AWACS légtérellenőrző repülőgépek, Reaper drónok, Global Hawk pilóta nélküli felderítő gépek köröznek, így ha két orosz harckocsi megindul, azt a NATO tudni fogja. Ezzel szemben az oroszok sokszor vakon háborúznak.
