Nagyvilág

Amerikai elnökválasztás: újabb ellenfelet kaptak Trumpék a republikánus oldalon

Cheriss May / NurPhoto / Getty Images
Cheriss May / NurPhoto / Getty Images

Újabb politikus csatlakozott az amerikai republikánusok elnökjelölti versenyéhez: ahogy az MTI beszámolt a tengerentúli fejleményekről, Chris Christie, korábbi New Jersey kormányzó bejelentette kedden indulási szándékát. A jelöltséghez szükséges iratokat kedd este benyújtotta a Szövetségi Választási Bizottsághoz, majd az esti órákban a New Hampshire állambeli Manchesterben támogatói előtt tartott beszédében rögvest vázolta politikai elképzeléseit.

Christie 2016-ban is pályázott a republikánus elnökjelöltségre, amelytől akkor Donald Trump javára lépett vissza. Később megromlott a viszonya Trumppal, akinek az egyik legkomolyabb párton belüli kritikusává vált.

Hétfőn hivatalosan jelezte indulási szándékát Mike Pence volt alelnök is, amikor benyújtotta a jelöltséghez szükséges nyilatkozatot az Egyesült Államok központi választási szervéhez. Trump egykori alelnöke a tervek szerint szerdán Iowa államban, első hivatalos kampányrendezvényén, támogatói előtt fogja formálisan is bejelenteni indulását, ahol ismerteti programjának fő irányait.

Chris Christie támogatottsága jelenleg 5 százalék alatt, míg Mike Pence-é 5 százalék körül mozog a republikánus választók körében. Trump egyelőre messze leköröz mindenkit, az újrázni szándékozó egykori elnök magasan a legesélyesebb a republikánus oldalon a maga 50 százalék feletti népszerűséggel. Őt követi Ron DeSantis floridai kormányzó 20 százalék körüli aránnyal, majd nagy lemaradással, 4-5 százalékos támogatottsággal Nikki Haley, volt amerikai ENSZ-nagykövet és korábbi kormányzó, valamint az új belépők, Pence és Christie. Rajtuk kívül Tim Scott szenátor, Larry Elder médiaszemélyiség és Vivek Ramaswamy vállalkozó jelentette be hivatalosan, hogy elindul a republikánus elnökjelöltségért, így izgalmakban és történésekben nem lesz hiány augusztusig, amikor kiderül, hogy ki lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje a 2024-es elnökválaszátson.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik