Nagyvilág

Erdogan győzelmének hírére zuhanni kezdett a török líra

Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP

Hétfőn kora reggel egy dollárért ismét több mint 20 lírát adtak, ráadásul az árfolyam a később sem kapott erőre, így délután egy órakkor már 20,08 lírát ért egy dollár. A török fizetőeszköz egy nap alatt már több mint fél százalékot esett a dollárhoz képest – írja a Portfolio.

A török líra pénteken süllyedt történelmi mélypontra. A török fizetőeszköz a választások előtt két nappal 20,6-os szintig gyengült a dollárral szemben, de akkor nap végére sikerült visszakapaszkodnia, így a 20-as szint alatt állt meg a jegyzés.

A piacok immár Recep Tayyip Erdogan választási győzelmére reagálnak. A 2003 óta hivatalban levő vezető vasárnap újabb öt évre kapott felhatalmazást a választóktól, miután a szavazatok 52 százalékát megszerezve maga mögé utasította a hatpárti ellenzéki összefogás elnökjelöltjét, Kemal Kilicdaroglut, akinek a választók 48 százaléka szavazott bizalmat a második fordulóban.

Az eredmény megerősítheti Erdogant abban, hogy eddig vitt gazdaságpolitikai irány helyes. A zuhanó líra mellett vágtató infláció, a negatív tartományba eső nettó jegybanki tartalékok a szakértők szerint nem fenntartható utat jelentenek, azonban a török jegybank továbbra sem hajlandó kamatot emelni.

A török fizetőeszköz a elmúlt öt évben a dollárral szemben értékének mintegy 77 százalékát veszítette el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik