Vasárnap 26. alkalommal jutott fel a 8848 méter magas Everestre egy nepáli serpa.
De ezzel a teljesítménnyel sincs egyedül a dobogó és a Föld legmagasabb pontján a 46 éves Paszang Dava, hiszen egy kollégája, Kami Rita is már huszonhatszor járt odafönt, mi több, épp most is úton van, s ha eléri célját, azzal új rekord születhet.
Hogy Paszang Dava hajszállal közelebb áll a magyarok Alföld-kompatibilis lelkéhez, mint Kami Rita, annak egyetlen oka, hogy Paszang Dava magyar hegymászóknak segítve pipálta ki huszonhatodszor a Himaláját. Örömünket tetézi, hogy a hegymászó(in)k lefelé tartanak, a hírek szerint jó formában vannak.
S hogy az emancipáció felé is tegyünk egy jeges gesztust, ugyanitt közöljük, hogy a pakisztáni Naila Kiani, aki szintén vasárnap mászta meg a Csomolungmát (ez a csúcs tibeti neve) az első nő, aki az idei, márciustól májusig tartó mászószezonban sikerrel jutott fel a hegyre.
S még két érdekes adat:
- idén rekordszámú, 467 engedélyt adtak ki Nepálban külföldieknek Csomolungma-támadásra
- bolygónk legmagasabb csúcsát több mint 11 ezerszer mászták meg, mióta Sir Edmund Hillary és Tenzig Norgaj serpa 1953-ban először ért fel
- a himalájai hivatalos adatbázis szerint a támadások során nagyjából 320-an veszítették életüket.
Aki friss és extra fotóra, videóra vágyik, kattintson át az Al Jazeera vonatkozó cikkére.
Olvasna még a Himalájáról?
Akkor legyen egy drámai szöveg arról, hogy az Everesttől pár kilométerre megvakult a hegymászó, ilyes mondatokkal: „Amikor reggel felkelsz, az legyen az első dolgod, hogy felteszed a tizenkét pengét mindkét mászóbakancsodra, mert ezek a hágóvasak tartanak fenn a hegyen. Ezt semmiképp sem szabad elfelejtened. Csen Ju-Nan elfelejtette. A benti csizmájában ment ki a sátrából, lépett kettőt, és zummm! már repült is le egy szakadékba, egyenesen a halálba.”
És a hegy egy másik vonulatáról ajánljuk Bhutánt is egy misztikus szöveggel Valcsicsák Zoltántól, hogy például: „Furcsán érzem magam, kissé szédülök, és lassan valamiféle szokatlan, álom és ébrenlét közti cseppfolyós tudatállapotba kerülök. Úgy érzem, testem szétfoszlik, szétmállik a szobában, a térben, majd fokozatosan ismét összeáll egyetlen forró anyag-gömbbé, végül csupán tömény és tiszta energiává alakul. Automatikusan valamiféle meditációs pózban ülök az ágyon, és egyszer csak úgy érzem, hogy elegendő energiát gyűjtöttem ahhoz, hogy akár a környező hegyeket is kirobbantsam a helyükből. Aztán mégsem teszem, hanem lassan lenyugtatom az elmém, visszatalálok önmagamhoz, és ismét elalszom.”