Az India észak-keleti részén fekvő Manipur államban kedden szabadult el az erőszak, miután több őslakos közösség tiltakozott az ellen, hogy az állam lakosságának felét kitevő Meitei etnikai csoport bejegyzett törzsi státuszhoz jusson. Ezt a státusz általában a szociálisan legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő közösségeknek jár, hogy pozitív diszkriminációval segítse a tagok oktatáshoz, egészségügyhöz, munkához való hozzáférését. Más törzsek amiatt aggódnak, hogy a Meitei csoport privilégiumai miatt elveszítik az ellenzőrzést az őserdő és szülőhelyük fölött.
A napok óta tartó összecsapások során otthonokat, templomokat, járműveket is felgyújtottak, sajtóhírek szerint legalább 55-en meghaltak, és több mint 260-an kórházba kerültek, tízezer embernek pedig el kellett hagynia otthonát.
A legtöbben súlyos, lőtt sebekkel érkeznek, vagy bambuszbotoktól elszenvedett fejsérülésekkel
– mondta a CNN-nek Dr. Mang Hatzow, az egyik manipuri kórház orvosa.
A hadsereg próbálja visszaszerezni a kontrollt, több ezer katonát vezényeltek ki a helyszínre, és kijárási tilalmat vezettek be, de egyelőre nem sikerült véget vetni az erőszaknak, a Manipurt irányító hindu-nacionalista BJP-t pedig többen azzal vádolják, hogy nem tesz eleget a zavargások megfékezéséért.