Nagyvilág

Aranyrudak, Picasso festmény, készpénz: korrupció miatt 6 év börtön a volt román miniszternek

DAVID GRAY / AFP
DAVID GRAY / AFP

Hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a román legfelsőbb bíróság kedden Darius Valcov volt pénzügyminisztert, a Szociáldemokrata Párt (PSD) egykori gazdasági stratégáját, akit egy korábbi tisztségében elkövetett befolyással való üzérkedésben és pénzmosásban találtak vétkesnek.

A román média által a Festmények aktája néven emlegetett bűnvádi eljárás nyolc éve indult, amikor a hatóságok három aranyrudat, 172 értékes festményt és több mint félmillió eurónyi készpénzt foglaltak le a politikustól. A Valcovnál, illetve közeli ismerőseinél végzett házkutatások során a festmények között Pablo Picassónak két metszete és egy szénrajza, August Renoir egy alkotása és Andy Warhol több műve került elő, amelyeket az ügyészek feltételezése szerint kenőpénzből vásárolt a korrupcióval vádolt politikus.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal vádolta a szociáldemokrata politikust, hogy miniszteri kinevezése előtt, 2010 és 2013 között, Slatina város polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe. A sajtónak kiszivárogtatott lehallgatási jegyzőkönyvekből az is kiderült, hogy Valcov – éppen a lehallgatástól tartva – olykor temetőkben találkozott megvesztegetőivel, és bevásárlószatyrokban vette át a részletekben kifizetett kenőpénzt.

Az ügyészek azzal is megvádolták, hogy később szenátorként és pénzügyminiszterként közvetítőkön keresztül a tisztséggel összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenységet folytatott. A jogerős ítélet által megszabott halmazati büntetésben azonban ez a vádpont már nem szerepel, mert a bűncselekmény időközben elévült. A Festmények aktájában első fokon még nyolcéves börtönbüntetést szabott ki Valcovra 2018-ban a bíróság.

Valcovot 2020-ban egy másik korrupciós ügyben a Dolj megyei törvényszék első fokon hat és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte megvesztegetés elfogadásáért. A vádirat szerint 2012-ben Slatina polgármestereként Valcov tízszázalékos részesedést kért és kapott egy üzletembertől, cserébe azért, hogy annak cége időben és hiánytalanul megkapja a leszerződött és elvégzett munkálatok ellenértékét a városházától.

A keddi jogerős ítéletet ismertető G4Media.ro hírportál úgy tudja, hogy a volt PSD-elnök Liviu Dragnea egyik közelebbi bizalmasának számító, a Victor Ponta kormányában pénzügyminiszteri tisztséget betöltő, később Viorica Dancila miniszterelnök mellett tanácsadóként tevékenykedő Valcov már hónapokkal korábban Olaszországba távozott, a jogerős ítéletet távollétében hirdették ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik