Nagyvilág

Távozik az Orbánnal interjúzó Tucker Carlson a Fox Newstól

Az egyik legismertebb amerikai tévéműsorvezető, Tucker Carlson távozik a Fox Newstól – jelentette be az amerikai médiaóriás.

A BBC által szemlézett közlemény szerint a Fox és Carlson megállapodtak, hogy útjaik elválnak.

A műsorvezető utolsó tévéműsora április 21-én, pénteken volt – tette hozzá a közlemény. Mint írják, főműsoridőben mostantól számos ideiglenes házigazda fog otthont adni a műsornak, amíg meg nem találják az új, állandó műsorvezetőt.

Egyik utolsó vendége volt ezek szerint Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki „az egyik legokosabb ember, akivel politikáról lehet beszélni”.

A Carlson műsorában elhangzottak többször is idézve voltak a Fox ellen becsületsértés miatt indított perben, amit a Dominion Voting Systems nevű választástechnikai cég azért kezdeményezett, mert a csatornán többször is elhangzott, a cég gépeivel elcsalták az amerikai választást. A Foxnak végül 787,5 millió dollárt kell emiatt fizetnie.

A per anyagaiból az is kiderült, a Fox egyik legnézettebb műsorvezetőjének, Carlsonnak a személyes nézetei nem mindig tükrözték a műsorban kinyilvánított véleményét. Donald Trumppal két hete csinált utoljára interjút, és miközben egyik legnagyobb híveként volt ismert a tévéből, a dokumentumokból kiderült, privát helyzetben arról beszélt „utálta” az exelnököt.

Tucker Carlson és Orbán Viktor magyar miniszterelnök nagy rajongói egymásnak. Az amerikai műsorvezető a Mathias Corvinus Collegium Feszten, Esztergomban is tartott előadást magyarországi látogatása során. Orbán és Carlson, a megmondóember különös kapcsolatáról alábbi cikkünkben írtunk részletesebben korábban:

Kapcsolódó
Orbán Viktor és Tucker Carlson: barátok a tények mögötti világban
Két férfi, akik teljesen más dolgokban hisznek, mégis összeköti őket, hogy az érzelmeket tartják fontosnak, nem azt, amiben hisznek. Orbán Viktor és Tucker Carlson találkozása mindkettőjük útkeresésének része.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik