Nagyvilág

Felvételek igazolták, hogy zavargókat engedett be az elnöki palotába: lemondásra kényszerült a brazil elnök biztonsági főnöke

Brazil elnökség / AFP
Brazil elnökség / AFP

Lemondott Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök biztonsági főnöke, miután videófelvételek tanúsága alapján az elnöki palotában volt, amikor tiltakozók januárban behatoltak az épületbe, ajtókat nyitott ki nekik, és útba is igazította őket.

A brazil kormányzati tájékoztatási központ helyi idő szerint szerdán jelentette be Marcos Goncalves Dias távozását. A tábornokról a CNN Brasil hírcsatorna mutatta be a biztonsági kamera által készített felvételeket.

Dias a TV Globo hírtelevíziónak azzal próbálta magyarázni a látottakat, hogy a felvételeket kiragadták kontextusukból.

Jair Bolsonaro jobboldali volt elnök hívei egy héttel az után rohanták meg a kongresszus, a legfelsőbb bíróság és az elnöki palota épületét, hogy beiktatták hivatalába a Bolsonarót legyőző, baloldali Lulát. Az új elnök a rendőrség és a katonaság egyes tagjait is azzal vádolta meg, hogy együttműködtek a támadókkal.

Dias már Lula korábbi elnökségei idején is az államfő mellett dolgozott, és 2022-es kampányának biztosításában is részt vett. Lula újbóli megválasztása után nevezte ki Diast az Intézményi Biztonsági Hivatal élére.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik