Nagyvilág

Fellebbez a letartóztatása ellen az Oroszországban fogvatartott amerikai újságíró

NATALIA KOLESNIKOVA / AFP
NATALIA KOLESNIKOVA / AFP

A Wall Street Journal Oroszországban fogvatartott újságírója, Evan Gershkovich kedden fellebbez a letartóztatását elrendelő határozattal szemben – írja a Reuters.

A lap egy nyilvánosan elérhető, szűkszavú orosz bírósági dokumentumra hivatkozva azt írja, hogy a Lefortovói Kerületi Bíróság kedden tárgyalja azt a Gershkovich által benyújtott panaszt, melyben a vádlott kifogásolja, hogy az ügy kivizsgálása alatt a lefortovói börtönben tartják fogva. Ezt az intézményt a szovjet időkben még a KGB működtette, ugyanis itt tartották fogva a kémkedéssel vádolt személyeket.

A kerületi bíróság közölte, hogy tilos nyilvánosságra hozni a Gershkovich tárgyalásáról szóló dokumentumokat.

A Wall Street Journal moszkvai irodájának újságíróját március 30-án Jekatyerinburgban vette őrizetbe az FSZB. A férfit kémkedéssel vádolják: a nyomozók állítása szerint Gershkovich „az amerikai fél utasítására államtitoknak minősülő információkat gyűjtött az orosz hadiipari komplexum egyik vállalatának tevékenységéről”. A 31 éves férfi ellen azóta vádat is emeltek, Washington pedig hivatalosan is deklarálta, hogy valótlannak tartja a kémvádakat, vagyis a szövetségi kormány álláspontja az, hogy Gershkovich-ot túszként tartják fogva az oroszok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik