Nagyvilág

Dél-Korea nem tudja elérni Észak-Koreát a két ország közti forródróton

JUNG YEON-JE / AFP
JUNG YEON-JE / AFP

Phenjan nem válaszolt az Észak-Korea és Dél-Korea között létesített forródróton megszokott reggeli telefonhívásra hétfőn – jelentette be a dél-koreai országegyesítési minisztérium.

Az MTI híre szerint a tárca hozzátetette:

a hívásokat a hétvégék kivételével ejtik meg, Phenjan péntek reggel sem válaszolt. A két ország a korábban megbeszéltek szerint naponta kétszer telefonál egymásnak, helyi idő szerint reggel 9-kor és délután 5-kor.

A dél-koreai védelmi tárca emellett azt közölte, hogy Phenjan négy napja a katonai forródróton sem elérhető.

A két ország között a viszony az utóbbi időben ismét feszültté vált, az észak-koreai állami média pedig szombaton bejelentette, hogy a kommunista állam hadserege újabb tesztet hajtott végre egy nukleáris célokra alkalmas, vízfelszín alatt támadó drónnal.

Észak-Korea hónapok óta rendszeresen tesztel különböző fegyvereket, és az elmúlt hetekben fokozta tevékenységét válaszul a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokra, melyeket Phenjan többször élesen bírált és háborús készülődésnek minősített.

Kapcsolódó
Észak-Korea: az amerikaiak által vezetett háborús uszítók átlépték a tűréshatárt
Phenjan szerint az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok puskaporos hordóvá változtatták a Koreai-félszigetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik