Utolérte az „Orbán-átok” a Balkánon az egyik legrégebben „uralkodó” kiskirályt, a montenegrói elnököt, Milo Djukanovicot (kiemelt képünkön). Az Orbán-átkot – vagyis hogy akivel a nemzetközi politika szereplői közül a magyar miniszterelnök találkozik, az hamarosan megbukik a hazájában – általában eddig azokra vonatkoztatták, akiket a magyar kormányfő meglátogatott (például Mubarak egyiptomi, Janukovics ukrán és Szaakasvili grúz elnök), de úgy tűnik, idén a kivétel is erősíti a szabályt: januárban a Karmelitában tárgyalt a montenegrói elnök Orbán Viktorral, majd hazament, és óriásit bukott a hétvégi elnökválasztáson. Djukanovic 40:60 arányban kapott ki az EU-párti és korrupcióellenes „Európa Most!” nevű mozgalom jelöltjétől, Jakov Milatovictól.
A hivatalban lévő köztársasági elnök gyorsan elismerte vereségét az elnökválasztás második fordulójában, és már a voksolás éjszakáján, vasárnap gratulált is Milatovicnak. „Montenegró választott, és én tiszteletben tartom ezt a választást, és azt kívánom neki, hogy legyen sikeres elnök. Ha sikeres elnök lesz, az azt jelenti, hogy Montenegró is sikeres lesz” – üzente Djukanovic.
megköszönte a montenegróiak bizalmát, és elmondta: győzelme egyben a megbékélés győzelmét jelenti, és a montenegróiakat többé soha senki nem oszthatja meg.
Djukanovic évtizedek óta rendszeresen tartotta a kapcsolatot magyar kollégájával. 1991 óta miniszterelnökként, államfőként vagy éppen az évtizedeken át kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártja (DPSZ, tulajdonképpen egy volt kommunista utódpártról van szó) elnökeként irányította a 600 ezres lakosságú jugoszláv utódállamot. (Crna Gora a Szerbiával alkotott államszövetségből 2006-ban lépett ki, miután a függetlenséget népszavazással erősítette meg a montenegrói lakosság.)
Djukanovic uralma azonban három évtized után, 2020-ban megrendült, mivel pártja, a DPSZ nem tudott hatalmon maradni, s az ellenzék 41:40 mandátumarányos választási győzelme után egy olyan technokrata kormány alakult, amelyet Djukanovic politikai ellenfelei támogattak.
2020-ban a széttagolt ellenzék összefogott, és felsorakozott Zdravko Krivokapic professzor kabinetje mögé. Krivokapic, aki a műszaki tudományokkal foglalkozott sokáig, akkor kezdett politizálni, amikor Djukanovic pártja a szerb ortodox egyház ellenében kezdeményezett egy vitatott törvényt. Bár mind Djukanovic, mind Krivokapic a montenegrói Niksic iparvárosban született, és mindkettő kommunista párttag volt Jugoszlávia szétesése előtt, az egyik (Djukanovic) inkább a montenegrói, a másik (Krivokapic) a szerb öntudat és önértelmezés megjelenítője.
Arra, hogy mi különbözteti meg egymástól a crnagorácokat és a szerbeket, e cikkben képtelenség lenne kitérni, de a lényeg az, hogy Djukanovic sokáig a 30 százaléknyi szerb „kisebbséggel” szemben, a montenegrói identitásra is alapozva tudta fenntartani hatalmát az elmúlt harminc évben. Miközben Djukanovic sokáig a szerb nacionalista Szlobodan Milosevics bűvkörében élt, a NATO 1999-es kis-jugoszláviai bombázásai után egyre nagyobb jelentőséget kapott nála az önálló Montenegró megteremtése és a szerbtől független crnagorác öntudat felébresztése. (Valójában Djukanovic már 1997-ben szakított Miloseviccsel, látva Kis-Jugoszlávia, illetve a szerb-montenegrói államszövetség növekvő elszigeteltségét világban.)
Mindehhez tudni kell, hogy az ország lakosságának körülbelül 45 százaléka montenegróinak, azaz crnagorácnak, 30 százaléka pedig szerbnek vallja magát. (Jóllehet mindkét népcsoport nagyon hasonló nyelven, nyelvjárásban beszél, és mindkettő ortodox keresztény nép.) A szerbek döntően az ország északkeleti részében, és Djukanoviccsal szembenálló politikai tömörüléseket támogatnak jellemzően.
Ám Krivokapic sem tartotta magát sokáig a kormányfői poszton. Az általa vezetett kabinet ugyanis a Politico szerint belebukott egy vitatott egyezménybe a szerb ortodox egyházzal. Így tavaly újabb váltás következett, és a politikai káoszban, a vitatkozó montenegrói ortodoxok (crnagorácok és szerbek) között a nevető harmadik, egy újbalos politikus, az albán nemzetiségű, muzulmán családból származó Dritan Abazovic volt, aki 2022-ben miniszterelnök lett a túlnyomó többségében keresztény országban.
A montenegrói lakosság muzulmán rétegeit döntően a bosnyákok és az albánok képezik, de Abazovic egy részben Nyugaton tanult, nem a vallást, hanem az esélyegyenlőséget és a környezetvédelmet politikája középpontjába állító kormányfő, aki elsősorban baloldali értékeket képvisel. Hiába hangsúlyozza rendszeresen, hogy nem számít a származása, a nemzetközi sajtó sokszor mégis ennek alapján ítéli meg a reformer miniszterelnököt, aki idén nyáron előrehozott választások elébe néz. Abazovicék az előző voksoláskor mindössze négy mandátummal rendelkeztek, de ahogyan azt egy a montenegrói politikát ismerő szakértő elmondta a 24.hu-nak, egyedül nekik volt programjuk az ellenzékben a korábbi választási siker idején, ezért nem meglepő az albán politikus felemelkedése.
Tavaly azonban a Djukanovicékkal szembenállók egy másik csoportja is megszerveződött, és ők is határozott programmal álltak elő. A 2020 és 2022 között Zdravko Krivokapic kormányában a gazdasági és gazdaságfejlesztési tárcát irányító Jakov Milatovic és a miniszterségét szintén feladó Milojko Spajic, a pénzügyi tárca addigi vezetője, megalakította az „Európa Most!” mozgalmat.
Idén januárban az elnökválasztáson Milo Djukanovic elnökkel szemben egyébként Spajic indult volna az „Európa Most!” színeiben, de kiderült, hogy feltehetően szerb állampolgársággal is rendelkezik a korábbi pénzügyminiszter, így ő diszkvalifikálta magát a versenyből. Ezért elnökjelöltként a helyére Milatovic ugrott be – és aztán óriási fölénnyel le is győzte most hétvégén az országot évtizedekig uraló Djukanovicot.
Ugyanakkor van némi szépséghibája ennek a világra-, de legalábbis Európára szóló hírnek. Magát Milatovicot ugyanis a BBC szerint olyan pártok támogatták, amelyek hátterében az ortodox egyház, Szerbia, sőt Oroszország állt.
Időközben a szerb lap, a Danas szerint maga a szerb elnök is kénytelen volt megszólalni, és elmondta, hogy ő nem avatkozott be a montenegrói választásokba. Sőt, Aleksandar Vucic azt is visszautasította, hogy „ő nyerte volna meg a montenegrói választást”.
Persze senki sem várta tőle, hogy elismerje, „belekavart” a Crna Gora-i politikába, így a nyilatkozat jelentősége nem túl nagy. Ugyanakkor Budapestről nézve kifejezetten érdekes, hogy Orbán Viktor szerbiai szövetségese szinte mentegetőzik amiatt, hogy megbukott a magyarok másik „jó embere” a szomszédos Crna Gorában. Így – ha nem is bizonyos, hogy Vucic buktatta meg Djukanovicot –,
A valóság pedig hamarosan kiderül, amikor Milatovic májusi beiktatása után megkezdi államfői működését. S bár köztudott, hogy a montenegrói elnöki poszt nem sok érdemi döntéshozatali jogkörrel jár, azért arra is gyorsan fény derül majd, mennyire szerb- vagy oroszbarát politikát folytat majd az új elnök. Vucic mindenesetre azt mondta, hogy miután beiktatták, májusban Belgrádba várja majd Milatovicot.
Milatovic megválasztásakor is az európaiságot hangsúlyozta, és azt ígérte, öt éven belül beviszik az országot az Európai Unióba. Ehhez persze kellene tenniük még egy fontos lépést: a nyárra előrehozott parlamenti választásokat meg kéne nyernie pártjának, az „Európa Most”-nak. A mostani választási siker mindenesetre a BBC és a Politico szerint is segítheti Milatovicékat abban, hogy jó eredményt érjenek el nyáron.
Miközben a mostani nyertesek az Európa-pártiságot hangsúlyozzák, Djukanovicék a kampányban azt ismételgették, amit a BBC is ír Milatovicékról, vagyis hogy az „Európa Most” tömörülés hátterében szerb és orosz érdekek bújhatnak meg. Djukanovicék hivatkozhatnak arra is, hogy ők vitték be a NATO-ba Montenegrót, sőt sikeresen váltak ki a szerbekkel alkotott államközösségből is 2006-ban.
ami annak a következménye, hogy egykor Djukanovic egyszerűen a német márkát tette meg montenegrói pénznek. (A márka megszűnésével pedig az euró lett a fizetőeszköz a nyugat-balkáni országban is.) Ugyanakkor Crna Gora sajátos módon nem tagja az eurózónának. Ez jelenleg amúgy sem lenne aktuális, hiszen az államadósság viszonylag magas, 70 százalék fölötti a GDP-hez képest, ami elsősorban két kínai autópályaprojektnek köszönhető.
Nehéz tehát eldönteni, hogy Montenegró orosz, szerb, kínai vagy európai irányba halad, ám a szerb és orosz kapcsolatokkal vádolt Milatovic programja, az „európaibb Montenegró” sajátos módon nem zárja ki a Belgráddal való jó viszonyt sem. Milatovic maga is azt hangsúlyozza, hogy az EU-val és Szerbiával egyaránt javítaná Montenegró kapcsolatait.
Az pedig, hogy az EU-ba igyekszik az új elnök, elvben Vucic szerb államfőnek sem lehet ellenére. Nyilatkozatai alapján ugyanis Vucic is csatlakozni kíván az Európai Unióhoz, így montenegrói szövetségesei nyugodtan tarthatják „mindkét vasat” egyszerre a tűzben. Más kérdés, hogy Szerbia például alkalmas lenne-e egy EU-csatlakozásra, illetve hogy Vucic valóban akarja-e az EU-integrációt. Ráadásul az még kétségesebb, hogy Brüsszel és a nagy európai országok szívesen látnának egy Orbánnal és Putyinnal barátkozó Szerbiát új tagállamként az Unióban.
