Nagyvilág

Óvodában mészárolt egy férfi Brazíliában

Négy gyereket megölt szerdán egy baltával felfegyverkezett férfi a Brazília déli részén található Blumenau város egyik óvodájában, négy továbbit pedig megsebesített – közölte Santa Catarina szövetségi állam helyi kormánya, a helyi rendőrség és egy kórház.

A rendőrség közölte, hogy az elkövetőt, egy huszonötéves férfit, elfogták. Marcio Alberto Filippi, a helyi biztonsági erők főnöke újságíróknak beszámolt arról, hogy a férfi több falon átmászva jutott be a magánóvodába.

A blumenaui Santo António kórház közölte, hogy a négy sebesült gyermeket az intézményben ápolják. Állapotuk egyelőre nem ismert.

Luis Inácio Lula da Silva államfő a Twitteren borzalmasnak nevezte a támadást, hozzátéve, hogy

ez egy elfogadhatatlan, képtelen, gyáva gyűlöletcselekmény volt ártatlan, védtelen gyerekek ellen.

Az EFE spanyol hírügynökség a helyi sajtóra hivatkozva azt jelentette, hogy a férfi tette után megadta magát a hatóságoknak.

Tíz nappal korábban egy Sao Pauló-i iskolában egy tizenhárom éves diák egy tanárnőt ölt meg késsel, és négy másik embert megsebesített, novemberben pedig egy tizenhatéves kamasz lőtt agyon négy embert két egymás követő támadásban Araccio város két szomszédos iskolájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik