Nagyvilág

Több mint 30 év után lesz népszámlálás Svédországban

Jonathan NACKSTRAND / AFP
Jonathan NACKSTRAND / AFP

Több évtized után újra számba tervezik venni Svédország lakosságát a hatóságok annak érdekében, hogy képet kapjanak arról, hány ember tartózkodik illegálisan az ország területén – jelentette be csütörtökön a svéd pénzügyminiszter és a kormánykoalíciót kívülről támogató Svéd Demokraták elnöke közös sajtótájékoztatón.

Svédországban utoljára 1990-ben tartottak népszámlálást. A bejelentés szerint most sem az egész országra kiterjedő népszámlálást rendeznének, hanem az adóhatóságot tervezik ellátni a szükséges erőforrásokkal ahhoz, hogy ellenőrzéseket és személyazonosításokat végezzenek a “kockázatos” kategóriába sorolt területeken. Ennek konkrét formáját a hatóságok határozzák majd meg.

A feljegyzések pontosításának célja az lenne, hogy felmérjék, mennyi és milyen nemzetiségű illegális bevándorló él az országban.

Jimmie Akesson, a bevándorlásellenes Svéd Demokraták elnöke szerint az utóbbi évek felelőtlen migrációs politikája miatt elveszítették az ellenőrzést afelett, hogy kik és mennyien telepedhettek le az országban. Szerinte ez a végeredménye a tavaly őszig, nyolc éven át kormányzó szociáldemokraták bevándorlást támogató politikájának.

Elisabeth Svantesson pénzügyminiszter hangsúlyozta: az ország lakosságának pontos nyilvántartása jobb feltételeket teremt a kormány számára a bűnözés elleni küzdelemben.

Az Ulf Kristersson vezette konzervatív, hárompárti kormánykoalíció tavaly október óta van hivatalban, de a kulcsfontosságú parlamenti többséget a törvényhozásban csak a Svéd Demokratákkal kiegészülve tudja biztosítani.

A kormánykoalíció és a Svéd Demokraták átfogó együttműködésről állapodtak meg a migráció kezelésének kérdésében is. A Svéd Demokraták célja, hogy szigorítsák a bevándorlási politikát, Jimmie Akesson szerint “paradigmaváltásra” lenne szükség Svédországban a migráció ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik