Nagyvilág

Többször is eladta 14 éves lányát a kézdivásárhelyi férfi

Volt olyan vevő, akitől egy láda sört és 50 lejt kapott érte. Most elítélték a bűnösöket.

Egy 14 éves kézdivásárhelyi lányt az apja több férfinak is eladott alkoholért, némi aprópénzért. Volt, hogy a gyermeknek sikerült megszöknie, de az apja visszavitte „vásárlóihoz”. Két férfi a kiskorúval hosszú ideig, rabszolgasorshoz hasonló visszaéléseket követett el, többször megerőszakolták, megverték, késsel fenyegették. A kislány többször elment a rendőrségre, de hiába tett feljelentést a vele történtek miatt, a hatóság nem vette komolyan – írja a Maszol.ro románia sajtóhírek alapján.

A Kovászna Megyei Törvényszék most a kislány apját és két „kliensét” 12, illetve 9 év börtönre ítélte gyermekkereskedelemért és nemi erőszakért. A döntés nem jogerős. A rendőrség két képviselőjét bűnpártolásért ítélték el, miután sokáig az áldozat tájékoztatása ellenére nem tettek semmit. Egy rendőrtisztet azzal is vádolnak, hogy akadályozni akarta a nyomozást, dokumentumokat hamisított, próbálta eltussolni az ügyet.

A bírósági indoklásból az is kiderült, hogy noha két „vevőt” ítéltek el, az 55 éves férfi 2018 óta legalább három férfinak adta el kislányát, akiért minden alkalommal különböző mennyiségű alkoholt kapott. Az egyik felnőtt férfi azért, hogy erőszakkal elvihesse otthonába a fiatal lányt 50 lejt (mintegy 3800 forintot) és egy láda sört fizetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik