Észak-Korea új, vízfelszín alatti “nukleáris támadórendszert” tesztelt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felügyelete mellett – jelentette helyi idő szerint pénteken a kommunista állam hírügynöksége. A KCNA szerint az atomfegyver hordozására képes tengeralattjáró drónt ellenséges haditengerészeti csapásmérő egységek és nagyobb kikötők elleni meglepetésszerű támadásokra tervezték.
Az eszközt Hamgjong tartomány Rivon megyéjének partvidékéről indították a Hongvon-öbölben kijelölt “ellenséges kikötő” elleni támadás szimulációjaként. A drón ovális, illetve nyolcas mintát követve csaknem egy órán át körözött 80-150 méteres mélységben a Japán-tengeren mielőtt felrobbantották volna a teszteléshez használt robbanófejet.
A KCNA megerősítette, hogy hadászati manőverező robotrepülőgépeket is kilőttek – nukleáris töltet imitáló – kísérleti robbanófejekkel a keddtől csütörtökig tartó hadgyakorlat során. A közlés szerint két Hvaszal-1 és két Hvaszal-2 típusú stratégiai robotrepülőgépet teszteltek Hamjong tartományban. Hozzátette: a hadászati eszközök pontosan eltalálták célpontjaikat a Japán-tengeren.
Phenjan ismételten bírálta az Egyesült Államokat és “az árulókból álló dél-koreai vezetést” a “szándékos, folytonos és provokatív hadgyakorlataik” miatt, amelyek “visszafordíthatatlanul veszélyes ponthoz sodorták a Koreai félsziget katonai-politikai helyzetét” – írta az MTI.