Nagyvilág

Emberiesség elleni bűnöket követhettek el az iráni hatóságok

VALENTIN FLAURAUD / AFP
VALENTIN FLAURAUD / AFP

Emberiesség elleni bűncselekményeket követhettek el az iráni hatóságok az utóbbi hónapokban – közölte Javaid Rehman, az ENSZ iráni emberi jogi ügyekkel foglalkozó jelentéstevője hétfőn Genfben a világszervezet Emberi Jogi Tanácsával.

A jelentéstevő azt állította, bizonyíték van arra, hogy Mahsza Amini rendőri őrizetben elszenvedett bántalmazások következtében halt meg tavaly szeptemberben.

A 22 éves kurd nő halála után tüntetéshullám söpört végig az országon, miután a hatóságok azt közölték, hogy halálának oka hirtelen szívelégtelenség volt.

Rehman arról beszélt, hogy a tüntetések elfojtása során az iráni hatóságok egyes akciói emberiesség elleni bűncselekményekkel érhettek fel. A jelentéstevőnek gyilkosságokról, kínzásokról, üldöztetésekről, eltűnésekről, bebörtönzésekről és szexuális bűncselekményekről vannak információi. Elmondta, hogy Iránban legalább négy olyan embert végeztek ki, akiknek közük volt a tavaly ősszel kirobbant demonstrációkhoz. Január óta pedig összesen 143 embert végeztek ki az országban „égbekiáltóan igazságtalan bírósági eljárásokat” követően.

Ali Bahreini, Irán ENSZ-nagykövete azt mondta a genfi testület előtt, hogy a jelentéstevő állításai képzelgések, és Iránt láthatóan kipécézte magának az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik