Wyoming első amerikai államként tiltotta be az abortusztablettákat, miután a republikánus kormányzó aláírta azt a törvényt, amely illegálissá tette a tabletták felírását és eladását. – írja a BBC.
A törvény a tervek szerint július 1-jén léphet hatályba, ezt követően pedig akár hat hónap börtönbüntetést és 9000 dolláros bírságot is kaphatnak, akik a szabályok ellen vétenek. Ez a fajta terhességmegszakítás egyébként az egyik leggyakoribb módszer jelenleg az elvetetésre az Egyesült Államokban.
Amellett, hogy Mark Gordon republikánus kormányzó pénteken aláírta a törvényt, egy texasi bíró olyan pert fontolgat, amelynek következtében országszerte betilthatják az abortusztablettát. Donald Trump kinevezettje, Matthew Kacsmaryk a gyakran használt mifepriszton árusítását is korlátozná.
Antonio Serrano, egy Wyoming állambeli érdekvédelmi szervezet igazgatója bírálta a törvényjavaslatot, szerinte ugyanis az ember egészségének, nem pedig a politikának kell irányítania a fontos orvosi döntéseket – beleértve az abortuszról szóló döntést is.
Wyoming mellett több állam is korlátozásokat vezetett be az abortuszgyógyszerekre vonatkozóan, melynek keretében megkövetelik, hogy a tablettához való hozzájutás előtt orvosi konzultáción esennek át a nők.