Nagyvilág

Súlyos biztonsági hiányosságokat talált a görög vasútfelügyelet

Több mint két héttel a súlyos görögországi vasúti ütközés utána a vasútfelügyelet (RAS) bírálta a vasúti hálózat biztonságában, mindenekelőtt a személyzet, közöttük az állomásfőnökök képzésében meglévő súlyos hiányosságokat.

A független hatóság jelentésében megállapította, hogy a pályavasutakat üzemeltető görög állami vasúttársaság (OSE) személyzeti képzése szakszerűtlen, nem megfelelő. Az RAS szerint nem volt bizonyítható, hogy az érintett szektor közlekedési személyzete, amelyhez a balesetben érintett állomásvezető is tartozott, megkapta volna „a szükséges elméleti és gyakorlati képzést”.

A megállapított súlyos működési hibák miatt a vasútfelügyelet egyoldalúan sürgősségi döntések meghozásáról döntött a vasúti törvény megsértésére utaló súlyos jelek miatt – áll a RAS közleményében.

A görög kormányokat az elmúlt években sorra érte az a vád, hogy elhanyagolták a vasúthálózat fejlesztését. A szakszervezeti vezetők már korábban felhívták a figyelmet a problémákra, elsősorban a jelzőrendszer hiányosságaira.

Egy személyvonat és egy tehervonat február 28-én a Larisza közelében fekvő Tempénél frontálisan ütközött, ötvenhét ember halt meg, többségükben fiatalok. A két vonat az ütközés előtt több kilométert tett meg ugyanazon a vágányon, anélkül, hogy bárkit is riasztottak volna.

A katasztrófa után a lariszai állomásfőnököt előzetes letartóztatásba helyezték, miután elismerte a felelősségét a balesetben. A férfi ellen gondatlanságból elkövetett többrendbeli emberölés miatt indult eljárás.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik