Nagyvilág

Megmentette egy daru életét, azóta elválaszthatatlan barátok lettek

Van, hogy az ételt is megosztják egymással.

Egy harmincéves indiai farmer, Arif Gurjar, tavaly talált a birtokán egy sérült Antigoné-darut, amelyet ápolni kezdett, így sikerült megmentenie az életét. Egy hónap múltán, mikor a madár újra lábra tudott állni, Gurjar eltávolította a kötéseket, és arra számított, hogy a daru a gyógyulást követően egyből elrepül, ám nem így történt. A madár ugyanis nem hagyta el jótevőjét, és ahogy a férfi a Sunday Timesnak elmondta: azóta elválaszthatatlan barátokká váltak, közös tányérból esznek, és amikor Gurjar robogózni megy, a daru a levegőben kíséri őt. Az erről készült elképesztő videó a cikk végén látható.

Vannak napok, amikor elrepül, ám naplemente előtt mindig visszajön. A barátság a szabadságban virágzik. Kedvére kalandozhat, sosem korlátozzuk semmiben. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem fog elhagyni. Ha mégis, az fáj majd, de tudom, hogy nem fog

– mondta Gurjar a lapnak.

A WWF India szerint az Antigoné-daru a világ legmagasabb repülő madara a maga csaknem 152-156 centiméterével, szárnyainak fesztávja pedig 2,4 méter is lehet. Természetét tekintve szociális fajta, de az efféle barátságok nagyon ritkának számítanak. A darvakat India-szerte fenyegeti természetes élőhelyük pusztulása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik