Nagyvilág

Folytatódnak a tüntetések Macron nyugdíjreformja ellen

Eric Broncard / Hans Lucas / AFP
Eric Broncard / Hans Lucas / AFP

Ismét tüntettek Franciaországban szombaton Emmanuel Macron elnök nyugdíjreformja ellen – írja az MTI.

A tüntetésekkel – valamint a kőolajfinomítókat, a tömegközlekedést és szemétszállítást érintő gördülő sztrájkokkal – nyomást kívánnak gyakorolni a kormányra a nyugdíjreform visszavonása érdekében, amelynek egyik legfontosabb eleme a nyugdíjkorhatár két évvel, 64 évre történő emelése.

A belügyminisztérium adatai szerint a különböző városokban a hetedik napon összesen 368 ezren tiltakoztak. A hatóságok egymillió tüntetőre számítottak.

A korábbi tüntetésekhez hasonlóan a szombati is békésen zajlott.

Kedden 1,28 millió ember vonult az utcákra, a kormány adatai szerint ez volt a legnagyobb számú részvétel.

A kormány szerint a reformra szükség van a nyugdíjkassza elegendő bevételének biztosításához, és közölte, hogy nem fog meghátrálni. A parlament felsőháza a hét végén is tárgyalja a reformról szóló törvényjavaslatot.

A francia szakszervezetek közös közleményben szólították fel a kormányt, hogy tartson minél előbb állampolgári konzultációt a kérdésben.

Kapcsolódó
Tényleg lusták milliói vonultak az utcára Franciaországban?
A szakszervezetek szerint közel hárommillióan vonultak az utcákra kedden Franciaországban, hogy tiltakozzanak a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelése ellen. Pedig ez nem tűnik magasnak: Magyarországon például 65, van, ahol már 67 év. Csak nem lustábbak az átlagnál a franciák?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik