Nagyvilág

Négy évig fogva tartottak egy nőt egy lezárt konténerben Houstonban

A nőt csak a tűzoltóknak sikerült kimenteniük.

Egy texasi férfit azzal vádolnak, hogy négy évig fogva tartott egy nőt egy konténerben. A 42 éves Abraham Bravo Segurát szerda este tartóztatták le – írja az ABC13.

A portál szerint a nő a mobilházban lévő telefonról tudott segítséget hívni, miközben Segura dolgozott.

A nő elmondta, hogy a férfi sokszor még fegyverrel is megfenyegette. A konténer minden kijárata le volt zárva, az ablakokon pedig rácsok voltak, amit végül a tűzoltóknak kellett átvágniuk.

Segura a csütörtöki tárgyalásán „egyoldalúnak” nevezte a történetet. A férfit egyelőre házi őrizetben tartják, hétfőn áll újra bíróság elé.

Nem igazságos vádat emelni ellene. Ártatlan!

– mondta a férfi barátja, Auseilsaul Contreras, aki hozzátette, hogy többször is látta a párt az utcán, és volt, hogy elmentek hozzá és együtt buliztak is.

A lakókocsipark több lakója viszont azt mondta, hogy nagyon ritkán látták a nőt.

A rendőrség azt is közölte, hogy három lőfegyvert találtak a férfi házában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik