Nagyvilág

A görög miniszterelnök bocsánatot kért a vonatszerencsétlenség áldozatainak családtagjaitól

THANASIS ELMAZIS / NURPHOTO / AFP
THANASIS ELMAZIS / NURPHOTO / AFP

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök vasárnap bocsánatot kért az ország történetének legsúlyosabb vonatbalesetében érintettek családtagjaitól. „Miniszterelnökként mindenkinek, de különösen az áldozatok hozzátartozóinak tartozom azzal, hogy bocsánatot kérek” – írta a görögöknek címzett, Facebook-oldalán közzétett üzenetében.

Március 1-jére virradóra frontálisan összeütközött egy személyszállító és egy tehervonat a közép-görögországi Lárisza közelében. Több kocsi kisiklott és három kigyulladt. A szerencsétlenségben ötvenheten meghaltak és sokan megsérültek.

A 2023-as Görögországban nem lehetséges, hogy két vonat ellentétes irányban közlekedik ugyanazon a vonalon úgy, hogy senki sem veszi észre

– írta. „Nem tudunk, nem akarunk és nem is szabad elbújni az emberi mulasztás mögé” – hangsúlyozta a konzervatív vezető.

Micotákisz azután nyilatkozott, hogy ismét Molotov-koktélokat dobtak egy rohamrendőri szakaszra Szalonikiben, az ország második legnagyobb városában, ahol a baleset számos áldozata élt. Zavargások voltak Athénban is (képünkön), a tüntetők a görög parlament épülete környékén csaptak össze a rendőrökkel.  A feldühödött görögök vasárnap délben ismét tüntetést terveznek az athéni parlament előtt.

SOCRATES BALTAGIANNIS / ANADOLU AGENCY / AFP

A baleset helyszínéhez legközelebb eső Lárisza állomásfőnöke elismerte a felelősséget a szerencsétlenségért. A média szerint a tapasztalatlan és rövid ideje pozíciójában lévő 59 éves férfit vasárnap hallgatja meg a bíróság „gondatlanságból elkövetett emberölés” lehetséges vádja miatt.

Az elmúlt hetekben többen felhívták a figyelmet a leromlott vasúti hálózatra, a jelzőrendszer különböző problémáira és a vasútbiztonsági hiányosságokra, miközben a szakszervezetek képviselői a munkaerőhiány miatt kongatták a vészharangot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik