Megelégelte, hogy fizetése jelentős részét a lakhatásra költi, így inkább kiköltözött a természetbe egy amerikai férfi. Daniel Shellabarger az Only Human című műsorban mesélt a barlangban töltött éveiről.
A férfinak ugyan rendes állása volt, fizetéséből pedig megélt, komoly depresszióval küzdött korábban, az öngyilkosság is megfordult a fejében. Úgy döntött, nem akar többé lakbért fizetni, és költségkímélő megoldás után nézett: egy barlangba költözött a Utah állambeli Moab mellett. Egy ideig a barlangból járt be dolgozni, ám az új életmód annyira felszabadította, hogy úgy döntött, tartósan hátat fordít addigi életének, és a természetben fog élni.
A férfi ezzel együtt lemondott a pénzről is, az utolsó alkalommal, amikor készpénz volt nála, kipakolta az összeget egy nyilvános telefonbódéban, és otthagyta, hátha valakinek szüksége lesz majd rá. A majdnem másfél évtizedes nomád élet során egyáltalán nem költött semmire, élelmet a kukákból szerzett, de elfogyasztotta a talált állattetemeket is, barlangja mellett pedig volt egy veteményese is. Shellabarger hangsúlyozta, hogy sosem betegedett meg a talált ételektől, sőt, úgy véli, hogy rengeteg, még ehető élelmiszert dobnak ki az emberek. A videóban látható, hogy a barlangban még egy kis konyhát is felszerelt magának, ahol tudott főzni.
A férfi állítása szerint nem vett igénybe semmilyen állami támogatást, kizárólag magára támaszkodott, egyetlen dolog kapcsán élvezte csak a civilizáció által nyújtott előnyeket: a helyi könyvtárban használta a számítógépeket, hogy blogot írjon a pénzmentes, szabad életről. Végül tizennégy év után kényszerült arra, hogy feladja nomád életmódját: vissza kellett térnie a városba, hogy idős szüleiről gondoskodjon.