Nagyvilág

Szijjártó: minden egyes nap, ami háborúval telik Ukrajnában, sok bajt hoz Magyarországra

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI

Budapesten kezdte a hetet Vang Ji, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója, hogy magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel találkozzon. Kora délután a felek már nyilatkoztak az egyeztetéseikről, túlnyomórészt gazdasági témákat érintve – utalva a Debrecenbe szánt akkumulátorgyárra is, aminek az ügyét ma rendkívüli ülésen tárgyalná a parlamentben az ellenzék –, később azonban a háborúnak is szenteltek néhány szót.

A külügyminisztérium által kiadott közlemény szerint a felek plenáris tárgyalásán Szijjártó azt hangsúlyozta, hogy a közvetlen szomszédságban tomboló, súlyos áldozatokat, köztük magyar emberek halálát is követelő háború rendkívül negatív hatással van Magyarországra.

Mi, magyarok, azt gondoljuk, hogy ennek a szenvedésnek, az emberéletek kioltásának minél előbb véget kellene vetni

– szögezte le, majd úgy folytatta: „teljesen világos, hogy az emberi életeket csakis azonnali tűzszünettel és a béketárgyalások nyomán létrejövő békével lehet megmenteni, ezért Magyarország elkötelezetten áll a béke oldalán”.

A külügyminiszter itt fejezte ki örömét, hogy Kína is a béke oldalán áll és a békés megoldást szorgalmazza, ami azért is fontos, mert minden egyes nap, ami háborúval telik Ukrajnában, „sok bajt hoz Magyarországra, Közép-Európára, az egész kontinensre, az egész világra”.

Szijjártó aztán felszólította a nemzetközi közösséget, hogy koncentráljon a béketeremtésre, és kerüljön el minden olyan felelőtlen lépést, ami a háború meghosszabbításához vagy eszkalációjához vezethet, az ugyanis „súlyosan ellentétes lenne a magyar nemzeti érdekekkel”.

Ezért szeretném még egyszer aláhúzni, hogy üdvözöljük azt a kínai álláspontot, amely szintén a béke minél előbbi megteremtésére vonatkozik

– fogalmazott.

Vang Ji is a béke fontosságáról beszélt felszólalásában, és rámutatott, hogy jelenleg a világ tele van zűrzavarral és nyugtalansággal.

„A világ felé kijelentjük, hogy Kína és Magyarország szívesen dolgozik együtt más békeszerető országokkal, hogy mihamarabb véget érjen a mostani háborús helyzet” – mondta a kínai diplomácia vezetője. Béketárgyalásokat és diplomáciai rendezést sürgetett a szemben álló felek között, így megteremtve egy mindenki számára elfogadható, fenntartható megoldást. Az államtanácsos üdvözölte továbbá, hogy több kérdésben egyetértés van a magyar és a kínai kormány között, s aláhúzta, hogy szeretnék tovább erősíteni az együttműködést Magyarországgal és az Európai Unióval is az életszínvonal növelése érdekében.

Vang Ji ezt követően Magyarországot méltatta a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében folytatott aktív részvétele miatt is, hazánk pozitív hozzájárulását emlegetve, és kitérve a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására.

Kína tovább folytatja baráti együttműködését Magyarországgal, támogatjuk Magyarországot abban, hogy megtalálja a saját adottságainak megfelelő fejlődés útját

– zárta szavait a kínai diplomata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik