Nagyvilág

NATO-bővítés: a svédek felmelegítenék a megrekedt tárgyalásokat Ankarával

Török elnöki hivatal sajtóirodája / EPA / MTI
Török elnöki hivatal sajtóirodája / EPA / MTI

Ulf Kristersson svéd kormányfő kedden kijelentette, hogy kész újraindítani a megrekedt tárgyalásokat Svédország NATO-csatlakozásáról Törökországgal.

“Az első dolgunk, hogy rendezzük a helyzetet, nehéz könnyű tárgyalásokat folytatni, amikor a dolgok szó szerint égnek körülöttünk” – mondta Kristersson.

Szerinte megvannak a tárgyalások újraindításának előfeltételei, de hozzátette, hogy a májusban esedékes választások miatt természetes, hogy Törökország most a belpolitikára összpontosít.

“Amint ők felkészültek a tárgyalásokra, mi is készen állunk” – fogalmazott.

Finnország és Svédország nem sokkal Oroszország tavalyi ukrajnai inváziója után kérte a NATO-ba való felvételét, Törökország ugyanakkor aggályokat fogalmazott meg a két országgal szemben, és egyelőre nem ratifikálta a két északi ország felvételét.

A három ország tavaly megállapodott a továbblépés módjáról, Ankara azonban utóbb felfüggesztette a tárgyalásokat, miután újra felszínre kerültek Svédország és Törökország nézeteltérései. Miután egy stockholmi tüntetésen egy iszlamofób párt vezetője elégette a muszlimok szent könyvét, a Koránt, Törökország a múlt héten bejelentette: nem támogatja Svédország NATO-csatlakozását, pozitívan tekint azonban Finnország kérelmére. A két északi szomszéd állam ennek ellenére egyszerre törekszik a csatlakozásra.

Kapcsolódó
Ezért akadályozza Erdogan a finnek és a svédek NATO-csatlakozását
Finnország és Svédország NATO-csatlakozása most már csak két ország beleegyezésén múlik: Magyarországén és Törökországén. Ám a török elnök mindkét északi országtól olyan lépéseket követel, melyeknek azok nem tudnak eleget tenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik