Nagyvilág

Tömegsírokba temetik Szíriában a földrengés áldozatait

Tömegsírokat ásnak Szíria északi részén a lakók a török-szíriai határtérséget sújtó földrengések sok halálos áldozata miatt – írja az MTI.

A 2011 óta polgárháború dúlta országban egész házsorok dőltek össze a rengésben, mert a bombázásokban a házak alapja már korábban megsérült. Legfrissebb adatok szerint csak Szíriában a halottak száma legkevesebb 783, és 2200-nál is több a sérült.

Ahmed Damiríje, a szíriai egészségügyi miniszter helyettese a SANA állami hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a kormányerők ellenőrizte térségekben a halálos áldozatok száma 403, és több mint 1200 sérültről tudnak. Ráed asz-Szaleh, az ellenzéki fegyveresek uralta északnyugati térségekben működő Fehérsisakosok segélyszervezet vezetője szerint ezekben a térségekben 380 halottról lehet tudni, és a sérültek száma meghaladja aZ ezret. Hozzátette, hogy százak rekedhettek a törmelékek alatt.

Több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. Törökországban a helyi katasztrófavédelem (AFAD) legfrissebb összesítése szerint legalább 1121 halálos áldozatuk és 7634 sérültjük van a hajnali földrengéseknek.

Kapcsolódó
A tudomány számára is újdonság az eddigi rekordnál 25-ször erősebb török földrengés
A szakértők sem számítottak arra, hogy ennyire erős földrengés pattanjon ki Törökország déli régiójában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik