Élő Nagyvilág

Putyin a szavát adta, hogy nem fogja megölni Zelenszkijt

KREMLIN PRESS OFFICE / HANDOUT / Anadolu Agency / Getty Images
KREMLIN PRESS OFFICE / HANDOUT / Anadolu Agency / Getty Images

Az orosz–ukrán háborúról a vasárnapi élő közvetítésünket itt olvashatja.

ENSZ-főtitkár: A világ tágra nyílt szemekkel botorkál bele egy nagyobb háborúba

Aggodalmát fejezte ki az ukrajnai háború eszkalációja miatt António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn a világszervezet közgyűlésén New Yorkban, írja az MTI. „Az ukrán népnek temérdek szenvedést okoz az orosz invázió, melynek alapvető globális következménye is vannak”, jelentette ki a világszervezet vezető diplomatája.

Attól tartok, a világ nem alva járva, hanem tágra nyílt szemekkel botorkál bele egy nagyobb háborúba

– hangsúlyozta Guterres.

Joseph EID / AFP

Mint mondta, csaknem egy évvel az ukrajnai orosz invázió kezdetét követően a béke kilátásai egyre kisebbek, miközben a konfliktus további elmérgesedésének esélye nő. Hozzátette: évtizedek óta nem volt ilyen nagy egy atomháború veszélye, amely véletlenül vagy akár szándékosan is kitörhet. „A világnak békére van szüksége Ukrajnában”, szögezte le Guterres.

Putyin: „Nem fogom megölni Zelenszkijt”

Izrael korábbi miniszterelnöke, Naftali Bennett volt Bennett Hanoch Daum izraeli újságíró vendége egy vasárnap megjelent podcastban, ahol előbbi a Guardian szemléje szerint egy titkos moszkvai útról mesélt, amelyet tavaly márciusban ejtett meg, nem sokkal azután, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát.

Bennett közvetíteni igyekezett a felek között, ennek során Vlagyimir Putyinnal is személyesen beszélt, és neki is szegezte a kérdést, hogy mi a terve Zelenszkijjel.

„Megkérdeztem tőle, hogy tervezi-e Zelenszkij megölését. Azt mondta, nem fogja megölni. Megkértem, hogy adja a szavát, amire ő azt mondta: Nem fogom megölni Zelenszkijt” – idézte fel moszkvai tartózkodását a volt izraeli kormányfő, aki ezt követően a reptérre menet már az ukrán elnökkel egyeztetett telefonon. Amikor elmondta Zelenszkijnek, hogy Putyin nem akarja őt likvidálni, az ukárn elnök visszakérdezett, hogy biztos-e ebben.

Azt mondtam neki, igen, 100 százalék, hogy nem fog megölni.

Bennett elmondta azt is, hogy a közvetítői szerepvállalása során mindkét fél tett engedményeket: Zelenszkij lemondott arról, hogy Ukrajnát felvegyék a NATO-ba, míg Putyin feladta azt az elképzelését, hogy Ukrajnát teljesen demilitarizálja.

Nemzetközi bűnszervezetnek minősítették a Wagner zsoldoscsoportot

Nemzetközi bűnszervezetnek minősítette az orosz Wagner zsoldoscsoportot az ukrán parlament hétfőn, közölte Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

A határozatot 333 képviselő szavazta meg a 450 tagú törvényhozásban. Ezen kívül a parlament 336 szavazattal azt a határozatot is elfogadta, amelyben az orosz katonai magáncégeket terrorszervezeteknek nyilvánította.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál közölte, hogy a Wagner zsoldoscsoportról szóló határozatot január 30-án terjeszette be több frakció hatvan képviselője. A dokumentum szerint Ukrajnának olyan vitathatatlan bizonyítékok vannak a birtokában, amelyek a Wagner tevékenységének bűnöző jellegéről tanúskodnak.

Az ukrán főügyészség február 3-án jelentette be, hogy a Wagner katonai magáncég vezetőjét, Jevgenyij Prigozsint Ukrajna területi integritásának megsértésével és az ország elleni háborúban való részvétellel vádolták meg. Az ukrán főügyészség szerint Prigozsin közvetlenül felelős több ezer háborús bűnért.

A főügyészség szerint felhatalmazást kapott arra, hogy legénységet toborozzon, azt kiképezze, majd az Ukrajna területén folyó harci cselekményekbe irányítsa. Mindez a jelenlegi orosz rezsim teljes támogatásával történt. A főügyészség hangsúlyozta, hogy a Wagner zsoldoscsoport tagjai sem kerülik el a felelősségre vonást, még azok sem, akik külföldre menekültek.

(MTI)

Az oroszok vegyi fegyverek bevetésével vádolják az ukránokat

Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság megbízott vezetője a Rosszija 24 hírtelevíziónak kijelentette, hogy az ukrán erők Szoledar és Artemivszk (Bahmut) környékén többször is vegyi fegyvert vetettek be az elmúlt három hét folyamán.

Kremlin Press Office / Handout / Anadolu Agency / Getty Images Gyenyisz Pusilin

Jan Gagin, Pusilin főtanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy a vegyi anyagot tartalmazó bombákat drónokról dobják le az orosz hadsereg állásaira.

Gagin szerint a támadás áldozatainál hányinger, hányás, erős szédülés és fájdalomérzés lép fel.

Újabb iráni drónokat kaphat hamarosan Oroszország

Oroszország eddig mintegy 660 darab iráni gyártású Shahíd önmegsemmisítő drónt használt az Ukrajna elleni háborúban, és hamarosan újabb drónszállítmányt kap, jelentette ki Vadim Szkibickij, az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője hétfőn közleményben.

Az Oroszországi Föderációnak valóban problémái vannak az arzenállal, beleértve a drónokat is. Eddig körülbelül 660 Shahíd drónt használtak fel. Az Iránnal megkötött szerződés 1750 darab leszállítását írja elő. A szállításuk és az előkészítésük azonban időbe telik

– fejtette ki a tisztségviselő, hozzátéve, hogy hamarosan újabb iráni drónok érkeznek Oroszországba, azt azonban még nem tudják, hány darabot tartalmaz majd a szállítmány. Megjegyezte, hogy ezt megelőzően az oroszok 250-300 darabos tételekben importáltak. Hozzátette, hogy hatalmas drónrajra van szükség ahhoz, hogy áttörjék az ukrán légvédelmi rendszert.

Olekszij Reznyikov védelmi miniszter az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában kijelentette, hogy a mozgósítás Ukrajnában az előre meghatározott terv szerint zajlik.

Semmi rendkívüli nem történik. Hazánkban a hadiállapot kihirdetéséről szóló törvény parlamenti elfogadásakor hirdették meg a mozgósítást. Vannak ott számszerűen feltüntetett normák, ezeket ismeri a vezérkar, és ennek megfelelően dolgozunk. Szisztematikusan és tervszerűen zajlik az utánpótlás, a veszteségek pótlása

– mondta. Arra a kérdésre, hogy normális-e az a helyzet, amikor az ország egész területén a toborzóközpontok képviselői a rendőrséggel együtt idézéseket osztanak ki bevásárlóközpontokban, a városok utcáin, kávézókban, megállítják az autókat, Reznyikov azt válaszolta, hogy sokan elköltöztek, és anélkül változtatták meg lakóhelyüket, hogy ezt a katonai nyilvántartásban regisztráltatták volna.

A miniszter ugyanakkor elismerte, hogy a problémák oka olykor a kommunikáció hiánya vagy a rossz minőségű kommunikáció a kormányzat részéről. Hozzátette, hogy a beidézés a toborzóirodába nem jelenti azt, hogy már holnap mozgósítják is az érintettet, hanem azt, hogy be kell mutatnia a dokumentumait. Emlékeztetett továbbá arra, hogy Ukrajna alkotmánya alapján az állampolgárnak kötelessége megvédeni a hazáját.

(MTI)

Az EU arra készül, hogy brüsszeli csúcstalálkozón fogadja Zelenszkijt

Egy jelentés szerint az EU arra készül, hogy a héten egy brüsszeli csúcstalálkozón fogadja Volodimir Zelenszkijt. Az ukrán vezető az Európai Parlament rendkívüli ülésén is felszólalna – írja a Financial Times.

Zelenszkij utazása viszont még egyáltalán nem biztos, az ukrán elnök utazása ugyanis jókora biztonsági kockázattal jár. Ezt Zelenszkij is elismerte:

Őszintén szólva nagy kockázatot jelent, ha elmegyek valahová. Ez igaz.

Norvégia öt év alatt 75 milliárd koronával támogatja Ukrajnát

Norvégia a következő öt évben összesen 75 milliárd norvég koronával (2647 milliárd forint) támogatja majd Ukrajnát – jelentette be hétfőn az oslói kormány.

A célunk, hogy az Ukrajnának nyújtandó támogatásról egységes megállapodást kössünk a parlamentben

– közölte Jonas Gahr Store, az észak-európai ország miniszterelnöke hétfőn egy sajtótájékoztatón, miután norvég ellenzéki vezetőkkel találkozott.

Rodrigo Freitas / NTB / AFP Jonas Gahr Store norvég miniszterelnök és Trygve Magnus Slagsvold Vedum norvég pénzügyminiszter a hétfői, Oslóban megrendezett sajtótájékoztatón.

A skandináv ország a világ egyik vezető földgáz- és kőolajexportőre. Az ukrajnai háború hatására nagymértékben emelkedtek a gázárak, így Norvégia jelentős bevételekre tett szert. Ennek összege a háború miatt tavaly elért történelmi csúcsok után jelenleg is magas.

Tavaly 200 ezer orosz menekült el hazájából Szerbiába

Az AP jelentése szerint Szerbia Moszkva legszorosabb európai szövetségese, történelmi, vallási és kulturális kapcsolataival, amelyeket a Kreml politikai befolyási kampányai erősítenek meg. Oroszország támogatja Szerbia követelését korábbi Koszovó tartományára vonatkozóan, amely 2008-ban nyugati támogatással kikiáltotta függetlenségét. Szerbia pedig nem volt hajlandó szankciókat bevezetni Moszkvával szemben az invázió miatt.

Szerbia ugyanakkor csatlakozni kíván az Európai Unióhoz. Elnöke, Aleksandar Vučić elítélte az inváziót, és az elmúlt évben mintegy 200 ezer orosz özönlött az országba, sokan pedig a Kreml elnyomásától mentes testvéri országban kerestek új életet.

A Guardian idézi Anasztázia Demidovát, aki három hónapja Moszkvából érkezett a balkáni országba, a hírügynökségnek elmondta:

Itt, Belgrádban nem fogadnak minket ellenségesen, és ez sokat jelent. Sok szerb emberrel beszéltem itt és más külföldiekkel. Amikor azt kérdezik tőlem, hogy mit keresel itt, azt mondom: Mi Putyin ellen és a demokratikus Oroszország mellett vagyunk, és nyilvánvalóan ellenezzük az ukrajnai háborút.

Zelenszkij javasolta a hadiállapot és a mozgósítás meghosszabbítását

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök javasolta, hogy három hónappal hosszabbítsák meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást az országban – derült ki a parlament honlapján hétfőn közzétett törvénytervezetekből.

A dokumentum szerint Ukrajnában a hadiállapotot, valamint az általános mozgósítás időtartamát február 19-től 90 napos időtartamra meghosszabbítanák.

A hadiállapotot tavaly február 24-én rendelték, majd pedig a parlament többször meghosszabbította.

A legutóbbi meghosszabbítás is 90 napra szólt. Tavaly február 25-én, egy nappal az orosz támadás után Zelenszkij aláírta az általános mozgósításról szóló rendeletet. Később a törvényhozás többször meghosszabbította azt is a hadiállapottal együtt.

Már Lengyelországban van az első Ukrajnának adományozott kanadai Leopard 2 tank

Anita Anand kanadai védelmi miniszter megosztott egy képet az első kanadai adományozású Leopard tankról, amely Lengyelországba érkezett – írja a The Guardain.

Anand azt írta,

szövetségeseink mellett hamarosan kiképezzük Ukrajna fegyveres erőit ennek a felszerelésnek a használatára.

 

Videón a kiszabadult ukrán hadifoglyok

Anton Gerascsenko ukrán elnöki tanácsadó megosztott egy videót az orosz hadifogságból nemrégiben szabadult ukrán katonákról.

A felvételen az egyik férfi azt állítja, hogy nyolc hónapja fogva tartották, míg a másik azt mondja, hogy egy év óta először eszik gyümölcsöt.

Több mint 8500-an érkeztek Ukrajnából vasárnap

Az ukrán-magyar határszakaszon 4103-an léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4452-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 108 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a közleményben.

Vonattal 35 ember – köztük 21 gyermek – érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta az ORFK.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – írták.

Korrupciós gyanú, leváltották a védelmi minisztert

Kirill Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője veszi át az ukrán védelmi minisztérium irányítását azután, hogy vasárnap este Olekszij Reznyikovot leváltották – írja a The Guardian.

Oleksii Chumachenko / ANADOLU AGENCY / AFP Olekszij Reznyikov

Volodimir Zelenszkij elnök több magasrangú tisztviselőt is menesztett korrupciós vádak miatt a közelmúltban, ami Reznyikovnál is felmerült. Egyik miniszterhelyettesét kirúgták, és két másik magas rangú tisztviselő is távozott posztjáról. Ezután Reznyikov vasárnap beszélt arról, hogy a minisztériuma korrupcióellenes osztályát át kell alakítani. Kiderült, hogy  a védelmi minisztérium kétszeres, háromszoros élelmiszerárát fizetett a fronton lévő csapatok ellátásáért.

Egyes hírek arról szóltak, hogy Reznyikov a stratégiai iparágakért felelne ezután, ám ezeket a híreket cáfolta a menesztett miniszter.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik